Ihász István - Pintér János szerk.: Történeti Muzeológiai Szemle: A Magyar Múzeumi Történész Társulat Évkönyve 6. (Budapest, 2006)

Tanulmányok - Szemán Attila: A rézpénzek szerepe a Rákóczi-szabadságharc kitörésében és bukásában

aki szintén saját levéltári kutatásai alapján dolgozott és egy nagy pénztörténeti munkát készített, amiben szintén tesz gazdasági és politikatörténeti következtetéseket. A numizmatikusok, köztük a magyarok is, elsősorban az ö müvére támaszkodtak. Newald és Takáts egymástól teljesen függetlenül dolgozott. Newald műve ugyan korábban (1880) jelent meg, mint Takátsé (1903), ő azonban nem hivatkozik rá, s cikkének felépítése is arra mutat, hogy nem ismerte Newald munkáját. Noha egyikük sem volt numizmatikus, a tényeket más-más felfogásban vizsgálva, a tárgyalt „rézpénzeket" is másként ítélték meg, s ennek része volt abban, hogy a két tudományterület véleménye is eltért egymástól. Newald szerint Thavonat főkamaragróf 1696 és 1703 között réz pénzjegyeket (Kupfermarken) veretett, ami által valószínűleg megkönnyítette a munkások és hivatalok közti kisforgalmat.

7 Ezek a pénzjegyek polturás értékűek voltak. Később aztán ezek a rézveretek az általános aprópénzhiány következtében elterjedtek a környező lakosság körében is, s aprópénz gyanánt használták. Az általános pénzforgalomba való megjelenésük aztán sok problémát okozott, és 1703 áprilisában császári parancsra bevonták őket. A rézpénzveretést Thavonat főkamaragróf egyéni kezdeményezésének vélte és következtetése szerint ezeket Selmec- és Besztercebányán verték. Véleményében a numizmatika akkori és a legutóbbi időkig tartó álláspontját is képviselte, hiszen a pénztörténet hagyományos véleménye szerint a rézpénzverés Magyarországon 1661-ben kezdődött. A numizmaták a megfelelő belső értékkel nem rendelkező, azaz nem nemesfémből készült pénzeket - a középkori-koraújkori értelemben - eddig az időpontig nem pénznek, csak pénzhelyettesítőnek tartották. Takáts szerint viszont a bányákban folytatott rablógazdálkodás következtében fellépett ezüsthiány, valamint a spanyol örökösödési háború elviselhetetlen terhei miatt kialakult pénzhiány pótlására verette a kamara a nagy mennyiségű rézpénzt. Az elégedetlenség egyre nagyobb lett, mikor kiderült, hogy nem lehet a rézpénzzel adót fizetni, a nép azonban nem tudott más pénzhez hozzájutni. Végül már nyolc felvidéki vármegye tiltakozott a rézpénz ellen, s 1703-ban a kormányzat megtiltotta használatát, s később a beváltásra is utasítást adott. Ehhez azonban nem biztosított megfelelő ezüstmennyiséget, így többszöri huzavona ellenére a rézpénzeket valójában soha sem váltották be. Mint írja: „Bár a kamarák a rézpénzt a kincstár rendeletére hozták forgalomba, s bár a bányakamarák minden munkásukat ilyen pénzzel (ti. rézpénzzel - Sz. A.) fizették, mégis a kincstár volt az első, amely a rézpénz elfogadását fizetés fejében megtagadta."

8 Az elkeseredés egyre nőtt, s 1703-ban már a megyékre utalt katonaság is csak „vöröspénzt" kapott zsold fejében. Elkeseredésükbe pedig természetesen ők is a parasztság ellen fordultak. Egészen általános értelemben vett forgalmi pénzt látott tehát a rézpénzekben, és egyáltalán nem említ semmiféle korlátozást forgalmukkal kapcsolatosan. Takáts kurucosan magyar szemszöget képvisel ellentétben a birodalmi felfogású Ncwalddal. Vitathatatlan tény, hogy - bár Newald müve több kötetes nagy pénzveréstörténet - a rézpénzek tekintetében Takáts alaposabb és több adatot hoz. Ki gondolná, hogy e két nagyon is különböző vélekedés azonos dokumentumokra épül? Pedig a két mü alapos vizsgálatából kiderül, hogy a kutatók által használt iratcsomó azonos kellett, hogy legyen, s közülük a legfontosabb adatok egy körmöcbányai kimutatásban találhatók. Mi több, azonos hibát is elkövettek. A Newaldnál és Takátsnál egyaránt megtalálható alapadat, a kivert rézpénzek értéke azonos: 211 158 forint 51 krajcár. Takáts azonban közöl részadatokat is, melyek összege nem adja ki a teljes mennyiséget, valamint nem felelnek meg a rhénes(rajnai) forint és a krajcár egymáshoz viszonyított értékének. A forintösszegek után ugyanis 60, sőt 91 krajcár is előfordul.

9 Csakhogy 1 rajnai forint = 60 krajcár! Az 7 NEWALD, J. 1881. 20. p. 8 TAKÁTS S. 1903. 67. p. 9 TAKÁTS S. 1903. 66-67. pp.