Ihász István - Pintér János szerk.: Történeti Muzeológiai Szemle: A Magyar Múzeumi Történész Társulat Évkönyve 6. (Budapest, 2006)

Tanulmányok - R. Várkonyi Ágnes: Korszerű történettudomány és a múzeumok

szereplője, a természet. S nyilvánvaló, hogy a jövő meghatározó tényezője lett. Az 1986-ban megrendezett berni gazdaságtörténeti kongresszuson adtak nevet és programot az új tudománynak, a történeti ökológiának, a környezettörténetnek. Azóta ez talán a legdinamikusabban fejlődő tudomány; kialakultak módszerei, szakágazatai. Jelentőségéről eredmények sokasága és környezetünk növekvő veszélyeztetettsége tájékoztat. „Ha kivágod a fát, megharagszanak az esőistenek, és nem születik több gyerek" - olvasható a Frazer gyűjtésében kiadott ősi mítoszban. Magyarországon is a környezettörténeti stúdiumok legfőbb eredménye abban foglalható össze, hogy, miként a legkorábbi időktől kezdve mindenütt, az ember a maga civilizációs szintjének megfelelően óvta környezetét, kialakította a természettel való együttélés gazdasági, társadalmi, technikai formáit. Sokrétűen megfogalmazta felismeréseit, a természettel való együttélésről a hitvilág, a vallás, a művészetek, a költészet szféráiban. Tapasztalatait a kultúrában tezaurálta. A környezettörténet a reáliák és a humán diszciplínák összegzésének tudománya, s a Kárpát-medence környezettörténete címmel kialakított állandó kiállításnak óriási jelentősége lehetne. Valamennyien ismerjük a Természettudományi Múzeum gyönyörű kiállításait, nagy dokumentációját, gazdag programját. Aligha lehet méltányolni sikerét, hogy összefogott a belga és a holland természettudományi múzeumokkal. De nem feledhetjük, hogy a legkorszerűbb természettudományi múzeumból is hiányoznak a természeti mítoszok, a Biblia növényei, Plinius fasiratója. a középkor víz szimbolikája, az életfa, a rózsa kettős jelentése, a lovagkertek tudatosan lelket üdítő elrendezése. Hiányzik a középkori erdőóvók munkája, az évszázadokon át működő fokos vízgazdálkodásban megnyilatkozó bölcs természetismeret, a székely falutörvények racionalitása, hogy az erdeiket csak használatra kapták, s őrizni kell utódaiknak. Hiányoznak a kis jégkorszak grafikonjai, a természeti csapások, a földrengések, aszályok, árvizek versekbe foglalt élményei. Hiányoznak a malmok, a. reneszánsz ember tájélményei, a „Posoni kert" szimbolikája, a szökőkút név felmenő elődje, az „ugrókút", a magyarított labirintus, a „tévelyítő". Hiányoznak a Balaton és a Velencei tó lecsapolásának nagy technikai tudással kidolgozott őrült tervei, a négy őselem harmóniáját őrző képek, a végvár-vonal vízvédelmi rendszerei. Hiányzik ahogy szimbolikus jelentésükben és racionális hasznosságukban használták a virágokat és a növényeket. Hiányzik mindaz, amit már Hajnal István tömören megfogalmazott: „a 'letelepedés' sem gazdasági kérdés, oka mélyebben rejlik A tagozott együttes nem a pillanat ingerei szerint igazodik a természethez, vagy 'szokja meg' környezetét, hanem formákkal fejezi ki viszonyulását hozzá. Már nem a földet, fát, virágot látja bennük, hanem önmaga és mások élményeit. Ezért érzi magát 'otthon' a természetben. Az alkalmi búvóhely keresése helyett a természet rendjében az emberi lét tényeire ismer rá."

35 Vannak nevezetes külföldi példák és hazai kezdeményezések. A hollandiai Delta Expo bemutatja a Rajna, Maas, Scheide torkolatánál, az Oostelschelde öbölnek a sósvíz és édesvíz ölelkezéséből évezredek során kialakult élővilágát, a pusztító árvizeket, s azt, hogy a merev gátrendszer helyett, amely megsemmisítette volna ezt a páratlan természeti értéket, hogyan építették ki modern technikával a fokos vízgazdálkodásra emlékeztető megoldását a védekezésnek az áradások ellen.. Nevezetes volt nálunk a gyűjteményes kiállítás Mikoviny Sámuel munkásságáról, együtt volt látható „a haza okos szeretetének szolgálatában" kialakított életműve, Magyarország vízgazdálkodásáról.

36 Hosszú évek munkájával valósult meg Pálóczi Horváth András vezetésével a visegrádi reneszánsz kert újjáépítése. Ma már több egyetemen és főiskolán folyik történeti ökológiai program, és számos tudományág körében kiváló tanulmányok születtek. Az iskolai oktatásban naponta érzik a környezeti 35 HAJNAL I. 1939. 184-185. pp. 36 PLIHÁL K. 2000. 81-82. pp.