Ihász István - Pintér János szerk.: Történeti Muzeológiai Szemle: A Magyar Múzeumi Történész Társulat Évkönyve 5. (Budapest, 2005)

I. Tanulmányok - Balahó Zoltán - Gál Vilmos: Jakabffy Imre életútja a nemzetiségi térképektől a régészeti bibliográfiáig

Jakabffy Imre életútja a nemzetiségi térképektől a régészeti bibliográfiáig Balahó Zoltán-Gál Vilmos Bevezető A közlésre kerülő visszaemlékezés annak a magnetofon hangszalagokra elmondott „oral history"-szerü felvételsorozatnak az írásos, szerkesztett változata, amelyeket Balahó Zoltán és Gál Vilmos készített Jakabffy Imrével, 1999 októbere és 2000 májusa között. A felvételek készítését az a felismerés motiválta leginkább, hogy az interjúalany személye - a Kárpátmedencében élő nemzetiségek vizsgálatával foglalkozó Teleki Pál-féle Államtudományi Intézet egyik utolsó élő tagjaként - érdekes részepizódok megismerésével kecsegtetett az intézet múltjának és szerepének jobb megismerését illetően. Azért írunk „csak" részepizódokat, mert az 1926 és 1949 között működő intézmény megszületéséről, annak működéséről és a magas politikához fűződő bonyolult viszonyáról áttekintő képet kapunk, Rónai András visszaemlékezéséből, aki az Intézet igazgatói posztját töltötte be 1939 és 1945 között. Egykori főnökével szemben, Jakabffy beosztottként számos eltérő véleményt fogalmaz meg, amelyek nemcsak a főnök-beosztott között fennálló hierarchikus viszonyból fakadó szokásos munkahelyi konfliktusokból származnak, hanem a két egyén eltérő mentalitásbeli és felfogásbeli különbségeiből is. A kezdeti jó viszonyt később éles szakmai ellentét váltotta fel. A visszaemlékezés szerkesztői úgy gondolj ák, hogy Jakabffy elbeszélése - azok szubjektivitása és gyakori anekdotikussága ellenére is - számot tarthat mind a történészek, mind a magyar muzeológia múltja iránt érdeklődők figyelmére. A tanulmány megjelenésével köszöntjük az idén kilencven esztendős bibliográfust, nemzetiségi szakértőt. Családi gyökereim Családom apai részről örmény száimazású. A családi hagyomány szerint egyik szamosújvári ősöm már magyarosan „Jakabfrján"-nak írta a „Hagopiján" nevet, ugyanis az örmény „Hagop" név magyarul Jakabot jelent, ami bibliai eredetű név, vagyis a Hagopiján magyar jelentése: Jakabnak a fia. így aztán hol a „Hagopiján", hol a „Jakabfiján" névváltozat fordult elő a család irataiban. Ismereteim szerint az első Jakabfi néven szereplő ősünk egy számosújvári főbíró volt.

1 Akkoriban úgy tartották, ahol az örmény megtelepedett, ott a zsidónak nem volt maradása, mert egy örmény kitesz négy-öt zsidót is! Az örmény nép egyik sajátos jegye az élelmesség, amit maguk is hangoztattak. Mentalitásukra jellemző volt, hogy tökéletesebbnek tartották magukat minden más nációnál, ilyen értelemben fundamentalistának tekinthetők, de nem a szó mai értelmében - hanem abban, hogy gettókban éltek, de azt nem külső erők kényszeríttették rájuk, hanem saját magukat szigetelték el, ezáltal megközelíthetetlenné váltak a kívülállók számára. A 17. század végére elmondható, hogy az új hazára lelt öimények kezében összpontosult az Erdélyi Fejedelemség pénzügyi irányítása. Ennek az lehetett a 1 Szamosújvár, (Annenopolis-Örményváros) az erdélyi örménység egykori központja tervezetten, párhuzamos utcaszerkezettel épült. A tatárok elöl menekülő ömlenyeket még I. Apafi Mihály fejedelem fogadta be, 1665ben. L.: Magyar Nagylexikon 2003. XVI. 473. p.