Ihász István - Pintér János szerk.: Történeti Muzeológiai Szemle: A Magyar Múzeumi Történész Társulat Évkönyve 5. (Budapest, 2005)
IV. Kiállítások - F. Sedlmayr Krisztina: Látogatás Nürnbergben, a birodalmi pártnapok helyszínén
Látogatás Nürnbergben, a birodalmi pártnapok helyszínén Ferencziné Sedlmayr Krisztina 2004 forró júliusában múzeumi csereprogram jóvoltából egy hetet Münchenben tölthettem. A bajor főváros bőven kínált látnivalót, vendéglátóink pedig a szokásos turista célpontokon - Deutsches Museum, Residenz stb. - túl olyan csemegéket is kínáltak mint a városi múzeum raktárai vagy a múzeumpedagógiai centrum korszerű, barátságos foglalkoztató-termei. A kiállítások gazdag anyaga és a mindenütt jelenlevő szakmai tisztesség sem ellensúlyozta azonban a város és a tartomány történetéről szóló modern, vonzó bemutatás hiányát. München 20. századi történetét például egy szük labirintusban megrendezett, „elhasznált" vitrintárlat hivatott bemutatni, melynek sivár külsejénél csak tendenciózus tartalma lehangolóbb. így különösen ígéretesnek tünt a hét közepére szervezett nürnbergi kirándulás: látogatás a birodalmi pártnapok helyszínén, majd a Germanisches Nationalmuseum újrarendezett, újragondolt állandó kiállításának megtekintése. Ez a nap nem is okozott csalódást, mindvégig a legfontosabb kérdésről, a német nemzeti identitásról szólt, persze a történeti kiállítások saját szimbolikus nyelvén. Nürnberg háborús sérülései dacára határozottan őrzi középkori arculatát. Hatalmas, gyönyörű főtere a zsúfolt piaccal és a mézeskalácsárus boltokkal a Grimm-mesék varázslatos világát idézi. A germán őstörténet régészeti emlékei, a középkori város élete és művészete, Frankföld gazdag néprajzi anyaga és persze Dürer képei - mindezt egyetlen grandiózus kiállításban beszéli el a Germán Nemzeti Múzeum. A mesterdalnokok és Dürer városa 1927 és 1938 között adott helyet a német nemzetiszocialista párt évente megtartott kongresszusának. A választás korántsem volt véletlenszerű. A középkori német császárváros, a nemzeti romantika c mitologikus helyszíne a 20. századi „németség" számára is meghatározó volt. A város tóparti, ligetes külső területét, a Luitpoldhain-t 19. század végétől használták népünnepélyek rendezésére. A kongresszus helyszínének terveit a nemzetiszocializmus legnagyobb építésze, Alberl Speer készítette. Fotók sora tanúsítja, hogy Hitler maga is figyelemmel kísérte a tervezést és az építkezést. Az 1937cs párizsi világkiállításon a helyszín modelljét közszemlére tették. A több tízezer fő befogadására épített neoklasszikus stílusú kongresszusi központ, a „Reichsparteitagsgelände" a német birodalmi építészet egyik legfontosabb emléke. A gigantikus tervek csak részben valósultak meg, de a látvány így is lenyűgöző. A központi épület előképe a római Colosseum, a Dutzendteich partján emelkedő épület pedig a Pergamon-oltár stilizált mása. Speer a tó két partját széles híddal kötötte össze és a víz tükröződésének játékát maximálisan kihasználta. Az örökkévalóságnak építkezett: az épületek külső homlokzatát gránittal és márvánnyal borította. A háború után a hatalmas kihasználatlan épületegyüttes sok fejtörést okozott a város vezetőinek. Sportpálya, koncertterem, később bevásárlócentrum, idősek otthona, sőt szabadidőközpont is szerepelt a tervek között. A lakosság határozottan ambivalens módon viszonyult e szignifikánsan „náci" emlékhez. A Luitpoldhain továbbra is Nürnberg „Városligete" maradt, és a hatalmas építkezés felett érzett büszkeség sem múlt el egy csapásra. A Központ ugyanakkor mindig szem előtt lévő szimbólumként emlékeztetett a szégyenletes múltra. Az 1990-es évek végén elérkezett az ideje annak, hogy Nürnberg elfogadja a kihívást: a birodalmi monstrum mindenek elölt a nemzetiszocializmus és saját múltja bemutatására alkalmas. Hamarosan megszületett a terv a dokumentációs központ és a
