Ihász István - Pintér János szerk.: Történeti Muzeológiai Szemle: A Magyar Múzeumi Történész Társulat Évkönyve 5. (Budapest, 2005)
II. Módszertan - Műhely - Közlemények - Halmágyi Pál: I. világháborús hősi emlékművek Makón és környékén
Egyes fegyvernemek, ezredek, testületek (pl. tengerészek, tüzérek, orvosok) is saját emlékművek felállításán fáradoztak. 10 1927-ben ismét intézkedett a belügyminiszter a hősi emlékművek felállítása tárgyában. Ekkor már csak olyan hősi emléket lehetett a községeknek, közösségeknek, testületeknek megrendelni, melynek „nagy mintáját" a Bíráló Bizottság kivitelezésére alkalmasnak találta és ezt írásban is igazolta." E most áttekintett intézkedések, s a nyomukban Csanád-Arad-Torontál közigazgatásilag egyelőre egyesített vármegyében megvalósult emlékmüvek arra vallanak, hogy az államvezetés és a helyi közösségek méltó emlékművek állításával rótták le kegyeletüket az elesett hősök előtt. 12 Természetes, hogy az itteni emlékművek megvalósításának igen szűk korlátokat szabott az adott községek, a szoborállító közösségek anyagi ereje is. (Ez még a volt megyeszékhely, Makó esetében is kézzelfogható, amikor bürokratikus kukacoskodással vizsgáltatta a város Pásztor János emlékművének helyszínre szállított köveit. Ezen eljárásról a következőképpen emlékezett meg a neves szobrászművész 1929. július 6-án a „tekintetes tanácsnak" írott levelében: „Szabadjon megjegyezni, hogy az országban már a 25-ik hősi emléket állítom, azok között ez az egyedüli eset, ahol bírósággal és levonásokkal fenyegetőznek. Mondhatom, művészi önérzetemben mélyen sértve érzem magam.") Mindennek dacára, ha végignézzük a térség I. világháborús emlékműveit, megállapíthatjuk, hogy majdnem mindenütt sikerült méltó módon megörökíteni és megőrizni a nagy háborúban elesettek emlékét és neveit. A vizsgált 18 településből 12-ben van I. világháborús emlékmű, vagy emléktábla. (Makón hat helyen is!). Csak a legkisebb községek, a néhány száz lakosú Oföldeák, Eerencszállás, Klárafalva és Kövegy nem állított önálló emléket. (A hét óföldeáki, hősi halott neve azonban a földeáki emlékművön meg van örökítve). Nagylak község csak 1922-ben alakult meg a kendergyár körüli itt maradt részekből. Négy hősi halottjának nevét azonban ismerjük. Kübekháza súlyos gazdasági helyzete miatt nem volt képes emlékműállításra. Az elesettek nevét azonban becsülettel összegyűjtötték. Az I. világháborús emlékművek felállítását időrendben vizsgálva azt állapíthatjuk meg, hogy kezdetben (1922-1924) emléktáblákat avattak: lásd a makói zsidóság, a makói gimnázium és Nagymajláth emléktáblái; a második szakaszban (1924-1929) főleg szobrok létesültek, míg a harmadik szakaszban (1930-1939) szinte kizárólag díszesebb vagy egyszerűbb emléktáblákat helyeztek el és ezzel közösségi célokra használható épületeket tettek ünnepélyesebbé a márványba vésett névsorokkal (Magyarcsanád). A királyhegyesi emlékmű (1930) átmenet az önálló térplasztika és az emléktábla között. Szintén külön említendő 10 5.473/1925. HM. ein. sz. körrendelet 1 1 5.087/1927. BM. cin. sz. körrendelet 12 A Makó környéki I. világháborús emlékművek feldolgozásához jó útmutatói adott Apró Ferencnek a szegedi első világháborús emlékműveket csokorba kötő kis munkája, ill. Tóth Attila Szeged szobrai című alapos gyűjteménye. Lásd erről bővebben: Tóth Attila: Az emlékművek mint a nemzettudat és a hatalom propaganda eszközei. Szeged, 1876 1944. In.: Irodalomtörténeti és művészettörténeti tanulmányok. MFM Evkönyve 1. Szeged. 1997. Altalános alapvetéshez némi fogódzót a „Magyar Művészet 1919-1945" című kötetben találtunk. A Művészettörténeti Értesítőben 1973-ban megjelent összefoglalások a két háború közötti korszak művészetpolitikájáról, s különösen szobrászatárói igen erősen ideológiai töltetűek, ezért számunkra használhatatlanok voltak. (Pogány Ö. Gábor és Kontha Sándor cikke). 1991-ben jeleni meg Kovács Ákos szerkesztésében a „Monumentumok az első háborúból" című kötet. A közreadott, c témát löbb szempontból is körüljáró tanulmányok még 1984-ben születtek. (Vidékünkről csupán egyetlen adat szerepel: Kiszombor 105 mázsa búza értékéért vásárolta meg Pongrácz Szigfrid emlékművét). Az I. világháborús emlékművek utolsó példányainak felállításával egy időben megjelent korabeli kiadványok vidékünkkel szintén nem foglalkoztak. Budapest szobrairól azonban két összegző munka is megjeleni az 1930-as évek közepén, és vegén. Bár e munkákból pontosan megtudhatjuk a hősi emlékműveket alkotó szobrászok neveit, s még néhány egyéb fontos adatot, a legnagyobb terjedelmet c művek mégis az avatóbeszédeknek, és a szoborállító bizottság tevékenységének és tagjainak szentelték. (Liber Rndre és Medvey Lajos munkái).
