Ihász István - Pintér János szerk.: Történeti Muzeológiai Szemle: A Magyar Múzeumi Történész Társulat Évkönyve 5. (Budapest, 2005)
II. Módszertan - Műhely - Közlemények - Ságvári György: Tárgyiasult emlékezet - emlékművek, múzeumok a nagy háborúról
emlékhelyek az elhagyott csatatereken, szétlőtt erődökben, háborús múzeumok a fővárosokban, ahol már volt, a meglévőket bővítették az elmúlt háborúra asszociálva; szakmai tanulságok megvonására oktató szak-gyűjteményeket hoztak létre - mindent talán már egy újabb, nagy összecsapásra készülve. 8 Az első világháború kapcsán emelt múzeumok, többnyire egészen direkt tartalommal ezt a célt (emlékeztetés, hőskultusz) szolgálják, azok pedig, amelyek már a háború után születtek, mint az. alább tárgyalandó magyar Hadtörténelmi Múzeum, esetükben nyilvánvalóan az elmúlt háború emlékezetét társítják az ezeréves magyar katonai múlttal, s Trianonnal aktualizálva, a nemzeti hőskultusszal olvasztják egybe. Míg tehát, amint fentebb láttuk, a monumentum az emlékezet sűrítése és általánosítása, a múzeum az emlékek „parcellázása'", adott esetben a nemzeti heroizmus felosztása és nevesítése. A múzeumi emlékezetben ugyanis markánsabban állnak előttünk a részek, a múzeumban minden nevesített, a múzeum adatolva archivál és rendszerez, a monumentum viszont még abban az esetben is általánosít, ha az emlékezet „részei" nevesítve vannak (konkrét hősi halottak neve a monumentumra vésve!). A szabadién emlékművek az állandóságot sugallják, az. ércbe, kőbe vésett hősiességet, a mozdíthatatlan maradandóságot. A múzeum ugyanezt a hősiességet, a hősiesség változó fogalmát, a társadalom hozzá való viszonyát folyamatában képes modellezni, amihez a legalkalmasabb eszköz a kiállítás. A múzeum képes súlypontozni, s egy más összefüggésrendszerben ugyanezt a súlypontot az új elvárásokhoz alkalmazkodva odébb helyezni. A közterek ércbe merevített valós vagy fiktív háborús hőse mindig ugyanaz, még akkor is, ha az emlékezetben helyi értéke változik; a múzeumi kiállításon a bemutatás során ugyanaz a háborús hős, hősiességével együtt, akár a vizualitás eszközeivel könnyen relativizálható -a mindenkori emlékezethez igazodva. Az. első világháború után, (s már alatt is), egy szinte napjainkig zajló folyamatként, a háborús monumentumok és múzeumok érdekes szimbiózisának is tanúi lehetünk. Csatatereken vagy közvetlen hátországukban a front mögött monumentumokat emelnek; a monumentumok környezetében, a „vérrel megszentelt" helyszínen, gyakran települnek meg múzeumok, vagy az emlékmű már eleve úgy épül meg, hogy osainokszerüre kiképzett talapzatában „háborús tárlatot" terveznek. Itt a csatatér rekvizitumait gyűjtik össze direkt emlékeztetőül.9 A csatatéri múzeumok másik válfaja az „in situ" múzeum. Háborús építmények lövészárkok, erődtik, lövegállások, kávéinak, harcálláspontok, szükség repülőterek válnak szabadtéri múzeummá s egyben mementóvá. A háborút követő években ezek az objektumok szinte minden esetben állami támogatással, sőt állami iniciatívára születtek (centralizált emlékezet), később egyre inkább bajtársi közösségek, egyesületek, helyi közösségek vállalkozásaként (kis-közösségi emlékezet). A csatatéri régészet ma is számos helyszínt tesz szabadién múzeummá szerte az egykori harctereken - de már kevésbé a hősiesség felmagasztalására, sokkal inkább egyfajta „háborús retro" jegyében. Egészen speciális az. a szerep is, amelyet a szimbiózis jegyében, az emlékművek rendszerezésben a múzeum betöltött. 10 Ez a tevékenysége lényegében az emlékművek - nem művészeti szempontú - muzealizálása. A húszas évek közepétől a budapesti Hadimúzeum saját feladatának tekintette az országban lévő háborús emlékművek központi nyilvántartását, 8 Az idézett részlet egy, a háború derekán (1917 április) keletkezett felterjesztésből való, amely a bécsi hadimúzeum (Heeresmuseum) kuratóriuma nyújtott be a közös hadügyminisztériumnak. A felirat a trófeagyűjtés nehézségeit taglalta. Közli: PAZZINI, K. J. 1... 223. p. 9 Ilyen „múzeumos" emlékművek azonban nemcsak a helyszínen, de távol a harcterektől is születhetnek, mint például a budapesti Duna parton emelt Haditengerész emlékmű, melynek talapzatába témához illő háborús kiállítást is berendeztek. A főváros ostroma alatt súlyosan megsérült szobrot a háború után megsemmisítésre ítélték. 10 Nem a művészi rendszerezésről van szó. Ez a rendszerezés mindenekelőtt propagandisztikus, direkt mondanivalójú, a hősiesség tipizálásán keresztül a háborús emlékezést sulykolja és a jövendő harcaira buzdít. A háborús emlékmüvek művészi értékeit egyébként már a korabeli kritika is tollhegyre tűzte. A hősiesség korban elfogadott kliséi többnyire nem kedveztek valódi művészi értékek létrehozásának. Szignifikáns e tekintetben: PETROVICS E. 1929. 296-305. pp.
