Ihász István - Pintér János szerk.: Történeti Muzeológiai Szemle: A Magyar Múzeumi Történész Társulat Évkönyve 4. (Budapest, 2004)

V. Kárpát-medencei körkép - Gaucsik István (Pozsony): A kisebbségi tudományosság perifériáján. (Adalékok a szlovákiai magyar történeti muzeológia kérdéseinek vizsgálatához.)

Mindegyik múzeum meg tudta őrizni az 1989-es pozícióit, kivéve a Bányászati Múzeumot, amelynek a gyűjteménye, a már fenntiekben jelzett okoknál fogva -7,76%-os csökkenést mutat. A Magyar Kultúra és a Duna Mente Múzeuma rendelkezik a legnagyobb reális gyűjteménnyel, amelynek +20,02%-os növekedési indexe folyamatos gyüjtö-dokumentáló tevékenységre utal. A legkiugróbb adatot (+73,68%) a Gömör-Kishonti Múzeum produkálja, amelyre a választ nehéz megadni. Talán a gyüjtcménypolitika módosulására, vagy a gyűjtési területek kiterjesztésére gondolhatunk. A gyűjteménygyarapítás kisebb volumenű jelenségét, de szintén folyamatos (30-60% közötti) tendenciáját fedezhetjük fel az érsekújvári Honismereti Múzeum, a galántai Honismereti Múzeum, a Barsi Múzeum és a Csallóközi Múzeum esetében. A történeti gyűjtemények részesedése a társadalomtudományi gyűjteményekből folyamatosan növekedett. Az elsőfokú nyilvántartás növekedési számának tartománya szinte megegyezett a másodfokúéval (2-21%, ill. 3-21%). A katalogizált nyilvántartásban lévő darabszám növekedési sávja 5-15% között mozgott. Az elemzett hét múzeumi gyűjtemény másodfokú nyilvántartásának darabszámnövekedése 10-20% között volt.

21 Milyenek voltak a történeti gyűjtemények mutatói? Az elsőfokú nyilvántartás növekedési száma a Gömör-Kishonti Múzeum, valamint a Magyar Kultúra és a Duna Mente Múzeuma esetében volt a legnagyobb (39,83, ill. 24,08%), míg a legalacsonyabb értekkel a galántai Honismereti Múzeum és a Csallóközi Múzeum rendelkezett (0,84, ill. 2,59%). A másodfokú nyilvántartás tételei között a leltári szám növekedése, egy intézmény kivételével (a Gömör-Kishonti Múzeum 64,08%-a), l-l 1% között található. A történeti gyűjtemények katalogizált tárgyainak száma a legnagyobb mértékben a Gömör-Kishonti Múzeumban (55,04%o), valamint a Magyar Kultúra és a Duna Mente Múzeumában (23,42%) emelkedett.

22 Mindezek az adatok azonban csak a gyűjteményregisztráció és nyilvántartás egy-egy részterületét ölelik fel. A történeti gyűjtemények tényleges szerkezetéről, felépítéséről, változásairól, tematikus építkezőelemeiről, vagy minőségi jegyeiről keveset tudunk. A jövőbeli kutatásoknak a gyűjteményállapot jellemzőit a gyűjteményi terv(ek) függvényében kellene vizsgálniuk. Emellett nem szabadna figyelmen kívül hagyniuk, hogy a terv részét képezi az intézmény általános múzeumpolitikájának is. A tárgyalt problémakör tehát igen szerteágazó. Alapkutatások eredményeire sem támaszkodhattam, így az előzőekben alig kitapintható folyamatokat csak montázsszcrüen tudtam érzékeltetni. A fenntiek fényében a történeti muzeológiai kutatások milyen területeit jelölhetnénk ki? Az alábbiakban egyrészt tudományelméleti irányvonalakat rögzítenék, másrészt a történeti muzeológiai adatbázis(ok) kialakításának lehetséges tematikai-tipológiai kérdéseire kísérlek meg választ adni. Mivel a szlovákiai magyar muzeológiai kutatások területeinek körülhatárolása, sőt magának a fogalomnak utólagos visszavetítése is inkább meddő játéknak tűnik, ezért véleményem szerint a jövőbeli kutatásoknak az alábbi kérdésekre kellene válaszokat keresniük: 1. Milyen muzeális tevékenységet fejtettek ki a magyar nemzetiségű múzeumi történészek a tárgyalt időszakban? 2. Ennek a tevékenységnek a megvalósulási színtere, a múzeum milyen társadalmi, közösségi, vagy deklarált ideológiai viszonyrendszerek fókuszába került? 21 Vö. a melléklet 2. sz. táblázatának az adatait 22 Vö. a melléklet 3. sz. táblázatának az adatait.