Ihász István - Pintér János szerk.: Történeti Muzeológiai Szemle: A Magyar Múzeumi Történész Társulat Évkönyve 4. (Budapest, 2004)

I. Tanulmányok - Örsi Julianna: Családi ereklyék tárlata a Nagykunságon (Családtörténeti kiállítás a Finta Múzeumban)

lehetett." A Bczdédi Kiss család származástörténcte így szól: „Bezdédről jöttek, aztán viselték is a B. betüt. Rákóczi után lehetett, mert valahogy akkor voltak ezek a betelepülések. Ide kerültek, mert nem akartak katonák lenni. Hárman jöttek... Három fiú volt, oszt ide nősültek." Az egyik karcagi Fülep leszámlázott így eredeztette a családfáját: „Mi törzslakónak tartjuk magunkat, de a szépnagyapám Ncmesbikken (Borsodban) született. Szedték volna őket össze, verbuválták volna és ideszöktek ketten az öreg Csétivel. Ott gazdák voltak, itt meg elálltak szolgának." A rakamazi kitelepítés emlékét őrzi az Örsi, az S. Kovács, a Karcagi Szabó család. „Amikor a tatárjárás (értsd: török) után visszajöttek Karcagra, az Ökrösök Vésztőről jöttek." „A Csombordiak elődje Szoboszlóról jött. Ehhez a házhoz jött a legelső Csombordi az 1700-as évek elején. Vót egy családi krónikánk, de a háború alatt elveszett. Később a Csombordi fajból kerültek Madarasra is, Ladányba is." (Az 1724 évi karcagi összeírásban szerepel ilyen nevű.) A Feke család betelepülésük idejét az elzálogosítás idejére teszi, és a földváltással (redempció) hozza összefüggésbe: „Mária Terézia idejében a gergelyi határrész el volt zálogosítva. Kihirdették a környékbeli községekben, hogy a német hercegtől meg lehet váltani a földet. Erre az én ősöm (Feke) is úgy jött ide Dévaványáról. Váltott is 40 hold földet.. .Karcagon aki a mi nevünket viseli az mind egyfajta." Ugyancsak a földváltás vonzotta a Csokaiakat a Nagykunságra. „A Csokaiak az 1700-as évek dereka táján jöttek Karcagra Bihar megyéből. Olyan kurta nemesek voltak. 30-40 holdas birtokot vásároltak. Cselédtartó emberek voltak. Majd aztán a család ágazott elfelé... A Karcagon levő Csokai család egy tűrül fakadt." - mesélték az 1970-cs években. Tény, hogy a földváltás reménye sok szabolcsi és bihari kisnemest vonzott a Nagykunságra. Bár valódi nemességüket elvesztették, de a jászkunokat megillető kiváltságok mégiscsak a szabadság és a függetlenség illúzióját adták. Kezdetben alig hangsúlyozták idegen származásukat, de a környezetük mégis rájuk ragasztotta a származáshelyükre utaló ragadványnevet. Később titulussal is megkülönböztették őket. A kunságiakat nemeseknek, az egyéni nemeslevelet szerzőket „nemzetes és nemes úr"-nak tekintették. A családalapítóként számon tartott ősök vitézségükkel kitűnt katonák. Ilyen volt például Békési Sülve Molnár István, aki vitézségéért váradi kapitányi rangot kapott. (Püspöki Sülyc János mezőtúri majd kisújszállási lelkész nagyapja). Általában a 17. században a török elleni küzdelemben jeleskedtek, amiért az uralkodótól nemeslevelet és címert kaptak. Bethlen Gábor katonája volt Dévai Hajdú Balázs, aki vitézségért 1625-ben kapott nemesi levelet. Hasonló nemeslevelet szerzett Mészáros András is Bocskaitól, de a négy testvér a szoboszlói tartózkodás után különböző helyekre költözött (Karcag, Kunhegyes, Mezőtúr). Ötöd-hatodízig maradt a rokonság. Azt is tudni vélik, hogy később a Kunságból Zansziba (Kisberezna mellé) is kerültek Mészárosok, mint kubikusok és ott elszaporodtak. A kunhegyesi ág leszármazottja őrzi ma is a nemesi címer másolatát es a családfát. Aki a Béziek elődjét Kábáról származtatja, úgy tudja, hogy „az a Bézi valamilyen hadvezér féle volt. Kábán a templom is meg a templomkert is az ő földjök lett. Az ők földjökre lett ípítve. De ótán addig pereltek, mert pcrcltík is azok Kaba városát, de rájött a háború, oszt a per elévült." A családi legendáriumok a nagy tetteket is megőrizték. Ezek a történetek elsősorban az. ős küzdelméről a törökkel, vagy az uralkodó megmentéséről szólnak. Későbbi katonai tett további pozíció elnyerését jelentette. Az Illéssy família-alapítóhoz Kisújszálláson a Töröféle lázadás leverését kötik, míg a túrkevei Felsővályi Vince előd a református templom rekatolicizálási akciójával szemben tanúsított fegyveres ellenállást. A 17-18. századi református lelkészek, tanítók a helyi társadalomba való beépülésnek azt a taktikáját alkalmazták sikeresen, hogy helybeli elöljáró vagy gazda, esetleg más értelmiségi lányát vették feleségül. így lettek egy-egy neves família alapítói. Ezen családok utódai között ma is több értelmiségi van (pl. a Pap Dcbreczeni família Túrkevén, a Püspöki