Ihász István - Pintér János szerk.: Történeti Muzeológiai Szemle: A Magyar Múzeumi Történész Társulat Évkönyve 4. (Budapest, 2004)

VI. Könyv- és folyóiratszemle - Agria XXXIX. Az egri Dobó István Vármúzeum Évkönyve, 2003. (Balahó Zoltán)

szeles olvasóközönség figyelmére egyaránt. A szerző az 1552-es várvédők névsorának minél pontosabb összeállítására vállalkozott, felhasználva a korábbi - sokszor pontatlan névsorokat, valamint a korabeli forrásokat is: Tinódi Lantos Sebestyén Eger vár viadaljáról való énekét, a várszámadásokat, a jutalmazásra felterjesztett várvédők névsorát és az eddig megjelent szakirodalmat. Megtudhatjuk, hogy Gárdonyi Géza író készítette az első listát, amit még a sajtó is megjelentetett 1902-ben. A regényíráshoz kapcsolódó kutatásai során összeállított 280 személy nevét tartalmazó listát már maga az író, halála után pedig a fia is többször átjavította (a fia 289 nevet publikált), mivel az eredeti névsorban sok volt a névelírás és az ismétlés, amelyek elsősorban a latinul írt nevek átírásából adódtak. Az egri vár püspöki palotájának a földszintjén található Hősök Termében már egy 313 nevet tartalmazó - szintén pontatlan - táblát helyeztek cl 1965-ben. Teljes és hiteles névjegyzék összeállítása már csak azért is nehéz feladat, mert a várvédők egészen pontos létszámát nem ismerjük, bár a szerző 1935 (Tinódi) és 2100 (Sugár) fő közé teszi azt. Ennek ellenére Eger vára kivételesen szerencsésnek mondható, mert a várvédők becsült létszámának 16,9-18,4%-át név szerint ismerjük, s ez egy több mint 450 évvel ezelőtti országos jelentőségű hadtörténeti eseménynél nem akármilyen eredmény. A tanulmány ún. adattári része tartalmazza a név szerint ismertté vált 356 személy névsorát, feltüntetve a sebesülést (96 fő), hősi halált (38 fő), a jutalmazásban való részesedést, valamint a származásra, vagyoni helyzetre és katonai pályára utaló adatokat. Az önmagában is tekintélyes névjegyzékből rengeteg dolog megtudható a különböző helyekről Egerbe került katonákról, a bemenekült mesteremberekről és nőkről. A szerző tovább is megy ezen egyszerű adatközlésnél, névsorát felhasználja bizonyos összevetések, elemzések elvégzésére. Megvizsgálja a 356 személy származási és társadalmi összetételét (nemesek: 120 fő, egyéb származásúak: 236 fő, a mesteremberek foglalkozások szerinti megoszlását), a családi, rokoni kötődéseket (különösen a nők esetében), az ostrom 38 napját követő jutalmazások nagyságát és módjait, a vezetéknevek használatának módosulásait, a nemzetiségek és a külföldiek arányát. Konkrét példánál maradva, a Szepességből érkező segédcsapatok között több szlovák katona is szolgált, de volt két lengyel, öt osztrák-német tüzér ill. ágyúöntő mester és nyolc Itáliából érkezett kőműves és kőfaragó is. A török hódoltság kori Egertől Lőkös Péter írásával búcsúznak az évkönyv szerkesztői. Ebben a szerző azt vizsgálja, hogy az addig hitelesnek és megbízható emlékiratnak tekintett 17. századi német nyelvű kalandregény, a „Magyar avagy erdélyi Simplicissimus" mennyire tekinthető hitelesnek. Lőkös véleménye az, hogy a sziléziai német Dániel Speer zeneszerzőmuzsikus által leírt magyarországi élményei, köztük a török kori Egert leíró részekkel, nem egészen valós, megtörtént eseményeket takarnak, hanem a korábbi német íróktól átvett olvasmányélményeit színezhette ki. Továbbra is a Heves megyei székhelynél maradva, eddig nem ismert helytörténeti vonatkozású forrásokat oszt meg az olvasóval Nagy Géza Balázs. A szerző nagyívben ismerteti az intézményes gyógyítás-történet egri évszázadait, az első középkori ispotálytól mint a kórházak, szociális- és nyugdíjas otthonok ősétől - napjaink megyei Markhot Ferenc Kórház-Rendelőintézetig. Ez utóbbi intézmény névadója, a 18. században élt Markhot Ferenc vármegyei „physicus"-hoz kapcsolódnak azok a dokumentumok, amelyek egy oldalági rokon által nemrég kerültek elő. A kórház irattárában őrzött kéziratokat - a család nemeslevelét, Markhot bolognai orvosdoktori diplomáját, halotti anyakönyvi kivonatát - a kritikai hűség kedvéért betűhíven, latin és magyar nyelven közli. A jegyzetekkel ellátott források publikálásának a fontosságát egyrészt az adja, hogy bővítik Eger legnagyobb 18. századi orvosáról szóló hiányos ismereteinket, másrészt a megismert adatok a magyar nemesség kutatását is szolgálják. Eger mellett Heves másik jelentős városáról, Gyöngyösről sem feledkeztek el a kötet szerkesztői. B. Gál Edit egy helyi 18. századi főnemesi család életmódját vette górcső alá,