Ihász István - Pintér János szerk.: Történeti Muzeológiai Szemle: A Magyar Múzeumi Történész Társulat Évkönyve 4. (Budapest, 2004)

II. Módszertan - Műhely - Közlemények - Kaposvári Gyöngyi - Pató Mária: Balogh Béla, a szolnoki múzeum megalapítója

A város két világháború közti kulturális, művelődési helyzetét a Budapestről vagy más nagyvárosból ideérkező látogató igen szegényesnek találhatta; a művészek, tudósok, írók szintén kritikusan nyilatkoztak Szolnok kultúraközvetítő szerepéről. Elődei, kortársai közül sokan igyekeztek olyan szellemi műhely (könyvtár, múzeum) megteremtéséről gondoskodni, mely a tudomány és tudás kincsesháza lehet. Balogh Béla volt talán az első, aki nemcsak hitt ebben a hivatásban, hanem tett is, és kitartó munkája eredménnyel járt. Úgy érezte, kötelességei vannak városa kulturális életében. A Szolnok környékén alkalmilag felszínre kerülő régészeti leletek pusztulása, valamint az a tény, hogy a településnek nem volt közkönyvtára, arra indította, hogy 1933-ban a városi hatóság és a lakosság támogatásával megszervezze Szolnok város közkönyvtárát és múzeumi gyűjtőhe­lyét, amely 1934. november 11-én nyitotta meg kapuit a közönség előtt. 15 Ez képezte a Damjanich János Múzeum majdani szakkönyvtárának alapját, régészeti, numizmatikai anyaga pedig a régészeti osztály alapgyűjteményét. 16 Balogh Béla megnyitón elhangzott szavai hűen tükrözik hitvallását a művelődés fon­tosságáról: „Legyen ez a kis könyvtár erős vára és jól megépített sánca a magyar nyelv és irodalom szépségének és értékeinek, meleg, barátságos otthona mindazoknak - akik a nyomtatott betű ólomkatonáinak művésziesen szervezett sorain keresztül saját maguk lelki igényeit és szellemi kedvtelését kívánják kielégíteni." 17 A könyvtári munkája mellett előadásokat, kiállításokat szervezett, megjelentette a könyvtár kétkötetes katalógusjegyzékét, mellyel egy új könyvsorozatot is indított. „A honismeretnek a legszűkebb hazából: a szülőföldből, vagy lakóhelyből kell kiindul­nia. Azért is, mert az érdeklődést a közvetlen környezet iránt a legkönnyebb felkelteni, azért is, mert a honszeretet nem más, mint a szülőföld, a lakóhely szeretetének bővülése. A szol­noki gyermeknek Szolnokot kell először és legjobban ismernie.[...] Szolnok lakossága gyakran kicserélődött. [...] A legszűkebb haza szeretete itt létkérdés. A város vezetőire és az iskolára együttesen hárul az a kötelesség, hogy a legszűkebb hazát, a lakóhelyet megszerettesse és megismertesse a város polgárságával." 18 - írta Balogh Béla a földrajzi kiállítás katalógusának bevezetőjében. 19 Hivatali feladatának érezte, hogy a város és környékének geográfiáját jobban megismerje és megismertesse diákjaival, ezért tankönyvet írt a fent említett témában. Előszavában, melyet kartársaihoz intéz, a sikeres tanítás fontos zálogának a jól megírt tankönyvet tartja. Ezek hiánya indította arra, hogy vezérfonalat mu­tasson tanárnak és diáknak egyaránt: „Kis tankönyvemmel egy szerény lépést óhajtok tenni azon az úton, amelyre előbb-utóbb rá kell térnünk". 20 A didaktikai szempontokat is figyelembe vevő könyvecske az életkori sajátosságoknak megfelelően (10 éves gyermek) is­merteti meg a tanulókkal az általános földrajzi alapfogalmakat párhuzamosan a Szolnok és környékére vonatkozó tananyaggal. Külön érdeme az elméleti anyagnak a gazdag gyakorlati munkával történő párosítása az erre épülő feladatsorokkal. A közölt fényképek mára kortörténeti jelentőségűvé váltak a néprajztudomány, a helyismereti kutatás számára egyaránt. A gimnázium 1931-32. évi értesítőjének a tanári testület társadalmi és irodalmi munkásságát ismertető fejezetében Balogh Béláról azt olvashatjuk, hogy a M. N. T. Ember­tani Szakosztályának és a Magyar Földrajzi Társaság Didaktikai Szakosztályának választ­mányi tagja. Több cikket írt a tanév folyamán, valamint megjelent Szolnok város és 15 Részletesebben lásd KAPOSVÁRI GY. 2003. 107-119. pp. 16 A könyvtártörténetéről részletesebben lásd PATÓ M. 1997. 85-96. pp. 17 BALOGH B.1934. Jegyzőkönyv 1934. nov. 11. 18 BALOGH B. 1927. 1-2. pp. 19 BALOGH B. 1927. 1. p. 20 BALOGH B 1931. 1. p.

Next

/
Oldalképek
Tartalom