Ihász István - Pintér János szerk.: Történeti Muzeológiai Szemle: A Magyar Múzeumi Történész Társulat Évkönyve 4. (Budapest, 2004)

I. Tanulmányok - Örsi Julianna: Családi ereklyék tárlata a Nagykunságon (Családtörténeti kiállítás a Finta Múzeumban)

hctcdíziglen lakom ezt az udvart." Azóta már a 10. generáció cl a V. Mészáros házban Karcagon. A táblákból kiolvasható a keresztnévadás szokása, a családnagyságok és a házasodási gyakorlat. Például a táblázatok mutatják a reformátusok azon szokását, hogy a kiskorában elhunyt gyermek nevét örökli a következő gyermek, vagy hogy bizonyos keresztneveket generációkon át visznek tovább, így is erősítve a származásvonalat. „Minden elődünk Gáspár vót." „A János név továbbvitele hagyomány vót nálunk." „Az elődök mindig a Péter vagy a Pál nevet kapták. Péter fia Pál, annak a fia Péter és így tovább." „Én vagyok a hetedik Balog András ebbe' a famíliába. A fiam már a nyolcadik. Agrul-ágra jött lefele." - emlékeznek a karcagiak. Az egyik túrkevei Finta úgy tudja, hogy őket György Fintának nevezik. A keresztnév megkülönböztető névvé alakulását a 18. századtól szintén nyomon követhetjük az iratokban és szájhagyományban. A leszármazási táblák ezt igazolják is: a Kiss-Pál család 1715-től, a Nagy-Pál család 1724 óta, a Kiss-Imre család 1764 óta használja így a családnevet Karcagon. Megjegyezzük, hogy az összetett családnév másik képzési módjában a jelzőt a feleség vezetéknevéből alakították ki. Hasonlóan ragadványnév-képzővé vált az egykori nevelőszülő neve is. Ezek a névképzési módok a 18. századba vezetnek vissza, de utódaikat a 20. században is így tartotta nyilván a helyi közösség. A két-három évszázada létesített házassági vagy vérségi kapcsolatok emléke így is eljuthat a máig. Az anyakönyvi adatok, a származás levezetésének emlékei bizonyítják a szájhagyomány szerepét a családtörténetek fennmaradásában. A demográfiai adatok azt mutatják, hogy az első világháborúig nem volt fogamzásgátlás a Nagykunságon. Az asszonyok szinte minden második évben szültek, így 9-16 gyermeket is világra hoztak. A korabeli egészségügyi viszonyok miatt (járványok) azonban 5-6 gyermek érte meg a felnőttkort. A 20. század közepéig 3^ gyermekes családok, majd a század második felében két gyermekes családok váltak általánossá. Napjainkban már leginkább egy gyermek van a leszármazási táblák alján. Láthatjuk, hogy mely család, mely családdal került házassági kapcsolatba. Azt is tükrözik a táblázataink, hogy a házassági migráció a különböző időszakokban milyen volt. A névsokaságban felfedezhetünk egy-egy elöljárót, értelmiségit, iparost, pásztort. A 20. század végére a házasodási gyakorlat is megváltozott. Megszaporodtak az értel4. kép Az Illéssy család családfája