Ihász István - Pintér János szerk.: Történeti Muzeológiai Szemle: A Magyar Múzeumi Történész Társulat Évkönyve 4. (Budapest, 2004)

II. Módszertan - Műhely - Közlemények - Frisnyák Zsuzsa: Levél a történeti muzeológiáról

számomra, a technikatörténeti tárgyak leírásának még nem szilárdult meg a gyakorlata, a forráselemzés és forráskritika módszerei is kiforratlanok. Azok a technikai-műszaki paraméterek, amelyek szükségesek egy áruházi porszívó-katalógushoz, nem elegendőek/megfelelőek egy műtárgyleíráshoz. Ha fontos jellemzője egy technikatörténeti műtárgynak például a huzalvastagság - lehet, hogy így van, én nem értek hozzá - akkor talán ezt meg kell indokolni. „A magyar táviratozás története" nem állhat kizárólag abból, hogy a távíróberendezések műszaki adatait ismertetjük és mindeközben egy szót sem szólunk arról, adott korban hová, hogyan lehetett táviratot küldeni, melyek voltak a táviratozáshoz kapcsolódó szokások. Mint ahogy a magyarországi vasúttörténet sem abból áll, milyen pályaszámú gőzmozdonyok mettől-meddig üzemeltek. Az is igen gyakori, hogy az ember-eszköz kapcsolat, a tárgy funkcióinak alapos körüljárása elmarad. De a tárgy nemcsak eszköz, hanem jel is! Gondoljunk például napjaink trendi Merdzsóiban (értsd: Mercedes) feszítő, kigyúrt fiatalemberek önidentifikációjára, sajátos viselkedéskultúrájára. Vagy például micsoda képzeteket keltett egy női kerékpáros az 1880-as években és mennyire nem érdekelt ez senkit pár évtized múlva. Mindannyian emlékezhetünk még a KGST-piacokon árusítók gépkocsi-használatára, ti. a portékát a pokróccal letakart motorháztetőn árusító gyakorlatra. A tárgyak használatának szokásrendszerében kortól függő változások is léteznek. Mely publikációk köthetőek a történeti muzeológiához? Úgy gondolom, nem a megjelenés helye (múzeumi évkönyv), sem pedig a publikáció szerzőjének szakképzettsége (történész muzeológus) illetve munkahelye (múzeum) nem számít, sokkal inkább fontos a publikációk tartalma. Véleményem szerint kizárólag az egy-egy témára ráfüzött, szakszerűen kiválogatott és összeállított tárgyak, tárgysorozatok bemutatásával és elemzésével foglalkozó publikációk - műfajtól függetlenül: kiállítás, kiállítási katalógus, tanulmány, monográfia stb. - tekinthetők a történeti muzeológia eredményének. Ezek azok a publikációk, melyek a szakma legjobb teljesítményét felmutatják. A történeti muzeológia eredményeinek felhasználása számomra nagy nehézségeket okoz és időnként - az eredményeket illetően - irreális energia-befektetéssel jár. (Persze az ilyesmi mindig csak utólag látszik.) De azt is megtapasztaltam, hogy a történeti muzeológia képes arra, hogy történetírásnak nemcsak új szempontokat, hanem módszertani támpontokat is adjon ez pedig csodálatos érzés. Isten éltesse a muzeológusokat!