Pintér János szerk.: Történeti Muzeológiai Szemle: A Magyar Múzeumi Történész Társulat Évkönyve 3. (Budapest, 2003)

Módszertan - műhely - közlemények - Fürészné Molnár Anikó: Ipari skanzen Tatabányán

4. kép: A borbêlynriihely a ..Mesterségek Ilázában" (2001). Való: Dallas István A skanzen közvetlen szomszédságában fennmaradt egy eredeti bányaigazgatói lakás, amelyet Tatabánya megyei jogú város önkormányzala megvásárolt és kiállítási célra a Tata­bányai Múzeumnak átadott. Az 1940-es évek elején épült háromszobás, öt mellékhelyi­séggel rendelkező házat az évek során nem építették át, egyedül a verandát kell az eredeti állapotához visszaigazítani. Az igazgatói lakás a skanzenhez kapcsolható, csupán egy el­választó kerítést kell elbontani hozzá. Külön szerencse az is, hogy a ház a múzeum által ­eredeti tervrajzok alapján - felépíttetett két régi munkásház (kolóniaház) mellett áll. A tisztviselői lakás korhű berendezésével (megnyitása 2003. szeptember 6-án) még teljesebbé válik a kép az egykori bányatelepen lakók életkörülményeiről. így alakult ki mára az az ipari skanzen, amelynek nemzetközi jelentőségű vonzereje, hogy a technikatörténeti bemutató mellett az iparban dolgozók (munkások és tisztviselők) élet- és lakáskörülményeit is bemutatja. A technikatörténet és az életmódtörténet össze­kapcsolása egyedivé tette a múzeumot, amit a hozzá kapcsolódó különleges közművelődési programok még vonzóbbá tesznek a látogatók számára. A bányászmunka és a bányászok életkörülményeit természetes környezetében bemutató skanzen ezekkel a közművelődési programjaival kívánja másik célját is elérni: a bányászhagyományok életben tartását. A bányászat veszélyei, a föld alatt végzett munka, a bányászközösségeket összetartó szokásrendszerek miatt a bányászat iránt meglehetősen nagy az érdeklődés az emberekben ma is. Sokan megtisztelve érzik magukat, ha ennek a „bátor" közösségnek a tiszteletbeli tagjai lehetnek. Erre épít az egykori bányaüzem és a lakóházak „élővé létele", pl. a látoga­tók tiszteletbeli bányásszá fogadásával: az ún. „farbör"-ugrás, a bányásszá avatási szertartás, az ehhez kapcsolódó bányászdalok, illetve a bányász himnusz megtanulása, a próbákért kapott oklevél és a szertartás végén a bányász uzsonna (zsíroskenyér és a felnőtteknek bor, a gyerekeknek üdítő) egyre népszerűbbé váltak az utóbbi években, már nem csak a helyi isko-

Next

/
Oldalképek
Tartalom