Pintér János szerk.: Történeti Muzeológiai Szemle: A Magyar Múzeumi Történész Társulat Évkönyve 3. (Budapest, 2003)

Módszertan - műhely - közlemények - Nagy László G.: Ezredfordulók kapcsán - fejezetek a történész-muzeológusképzés történetéből

Ekkor bízták meg Glatz Ferencet, az MTA Történettudományi Intézetének osztályvezetőjét a szak újjászervezésével; tervezete „Újkori muzeológia, mint történeti forrástan és kultúrtörténet" címmel a Századok 1978/1. számában nyilvánosságot is kapott. Egyértelműen ezt a tanulmányt fogadta el munkája alapjául az a csoport, amelynek tagjai a konkrét tanterv kidolgozását vállalták: Esti Béla, Kovács Tibor, Pölöskei Ferenc, Rátki András, valamint azok, akik már a szak leendő oktatóiként kapcsolódtak e munkálatokba: Glatz Ferenc, Nagy László G. és Vörös Károly. A tananyagot úgy tervezték, hogy az a hallgatók (adottnak vett) köztörténeti ismereteire épüljön, hiszen főleg harmad- (esetleg negyed) éves, történelem szakos tanulók jelentkezésére számítottak. Nagy hangsúlyt fektettek a kultúrtörténet, azon belül a tárgyi kultúra történetének, a forrásfeldolgozásnak, valamint a muzeológiai, és a múzeumi gyűjteményekben elengedhetetlen anyagismereti tárgyaknak az oktatására. (Ez utóbbit Korck József már egy 1973-as, „A múzeumokban alkalmazott, muzeológiai képesítéssel végzettek problémái" címet viselő jelentésében sürgette: „A végzett.. .történész muzeológus nem tud tájékozódni a tárgyi anyagban, és így esztendők szükségesek ahhoz, hogy a gyűjteményekben használható munkatársak legyenek.") Az „élő múzeum", a mindennapi belső munka közvetlenebb megismerését szolgálta a kötelező szakmai gyakorlat 2x1 hónaposra bővítése is, amelynek első felét egy kis, egy-két személyes helytörténeti, másik részét egy országos történeti múzeumban kellett abszolválni. 1979-re elkészült a tanrend, majd egy kis „fehér füzet" is, amelyben az újjászervezett szakot mutatták be, felvételére buzdítva az érdeklődő hallgatókat. Az Új- és Legújabbkori Magyar Történelem Tanszék keretében pedig - ahová a képzés néhány évig tartozott Glatz Ferenc vezetésével, egyetlen főállású (Szöcs Gábor), és két másodállású (Nagy László G. és Vörös Károly) oktatóval létrejött a muzeológiai tanszéki csoport. A tanterv összeállításával párhuzamosan választották ki és kérték fel a különböző tárgyakat majdan előadó kollégákat. A fentebb említettekhez a kezdet kezdetétől csatlakozott a Történettudományi Intézetből Szász Zoltán, majd Stier Miklós; az egyetemről Bak Borbála; az anyagismereti órák megtartására pedig a muzeológus és a restaurátor szakma „nagy neveit" igyekeztek megnyerni: Batári Ferencet, Dózsa Katalint, Für Lajost, Garamváry Ferencet, Hetes Tibort, Katona Imrét, Kodolányi Jánost, Kócziánné Szentpéteri Erzsébetet, Lugosi Józsefet, Makai Ágnest, Rózsa Györgyöt, Ságvári Györgyöt, Soós Katalint, Szakács Margitot, Szalay Zoltánt. Máig is köszönettel gondolhatunk valamennyiükre, akik a valójában még képletesnek is alig nevezhető díjazás ellenére első szóra elvállalták az órák megtartását. 1980 kora nyarán lezajlottak a felvételi beszélgetések; szeptemberben megkezdhette tanulmányait az első 13 hallgató az újjászervezett szakon.

1 111. 1981 után - másfél évtizeden keresztül - csak két, esetleg három évenként indult új évfolyam, miután a tanszéki csoport oktatói mintegy „kötelességüknek érezték" valamennyi végzős hallgató elhelyezését, ami a legtöbb esetben sikerült is, nem kevéssé növelve ezzel a szak népszerűségét. Persze vonzóak voltak a színvonalas kultúr- és forrástörténeti órák, az érdekes múzeumi raktári foglalkozások; de talán híre ment a csoportok összetartozását erősítő „kiskunglatzházi" halászléfözéseknek vagy a már végzetteket újból és újból összc1 Az újjászervezés utáni első évfolyam névsora: Béres Katalin, Ciema Lubica, Demeter Zsuzsanna, Frisnyák Zsuzsa, Gál Edit, Németh Mária, Polónyi Péter, Potó János. Reményi Ildikó, Szabó Róbert, Szűts Ildikó, Tomsics Emőke, Zsok Gizella.