Pintér János szerk.: Történeti Muzeológiai Szemle: A Magyar Múzeumi Történész Társulat Évkönyve 3. (Budapest, 2003)
Módszertan - műhely - közlemények - B. Gál Edit: A gyöngyösi Szt. Erzsébet-templom kriptájának viseletanyaga mint történeti forrás
2. kép: Kékposztó dolmány. b'oló: Roboz László volt a 18. századtól ismét divatba jövő kettős szárú zsinórozás. A feltárt viseleteken a kétoldali lapos gombokat fából készítették, és ezüst lapocskákkal fedték be, míg középen lévő gömb alakú gombok ezüstből készültek, s belül üregesek voltak. Az egyik selyemdolmányon a selyemcérnából sodort zsinórt vékony rézszállal fűzték össze, s ebből alakítottak ki a finom rajzolatú gombolást. Szintén „megmentetf' darab egy 180 cm hosszú, bronzból öntött csattal záródó öv. Hosszúsága utal viselési módjára, miszerint kétszer tekerték körbe a derékon. Ezek az övek nem tartották, inkább csak díszítették a ruhát. Az általunk kiemelt darabnak befűzött, szabad veget csomóra kötötték, eszerint tehát sohasem oldották ki teljesen, hanem csak meglazították és kiléptek belőle. Az övet Hidasi Zsolt restaurálta. A nők öltözete, mint minden korban, a férfiakénál sokkal változatosabb képet mutatott. A feltárás során elsősorban selyem alapanyagú női viseleti darabok kerültek elö. Kétsoros gombolást! állógalléros mellény, sűrűn ráncolt, selyem szalaggal összefogott kötény, illetve vörös-kék selyemből készült vállkendő. A női sírokban általános volt a cipő használata. A legszebb darab egy juhbőrből készült papucscipő, amelynek orr részén gyapjúszállal varrott, csillagszerű díszítés figyelhető meg. Részben kopásából, részben a beszáradt sárnyomokból ítélve mindennapos viselet lehetett. A férfiakhoz hasonlóan itt is be lehet mutatni egy halotti viseletet. A fejet csipke főkötő takarta. A négyzet alakú, kb. 1\1 m-es, vörös-kék selyemből készült vállkendőt háromszögletüre hajtották, és hátulról előre vezetve a mellen keresztbe fektették. Alul egy kötényt, vagy szoknyadarabot gyűrtek a test alá. A lábakra pamut harisnya és sarkatlan cipő került. Külön kell szólni a fokotokról, formájuk, anyaguk igen változatos. Selyemből, bársonyból, gazdag tüll- és csipkedíszítéssel készültek. Ezeket a „taréjos 1 ' főkötőket csak a tehetősebb férjes asszonyok engedhették meg maguknak, hiszen a készítésüknél felhasznált
