Pintér János szerk.: Történeti Muzeológiai Szemle: A Magyar Múzeumi Történész Társulat Évkönyve 3. (Budapest, 2003)

Új szerzemények - Gulyás Katalin: Damjanich Jánosné úti tisztálkodókészlete

Damjanich Jánosné úti tisztálkodókészlete Gulyás Katalin A 2000. évben került a szolnoki Damjanich János Múzeum történeti gyűjteményébe a Damjanich Jánosné hagyatékából származó úti tisztálkodó készlet (leltári száma: 2001.638.1-29.). A láda restaurálását Nagy Virág főiskolai hallgató végezte el 2002-2003 folyamán. Damjanichné úti tisztálkodó készlete a végzős restaurátor hallgatók diplomamunkáit bemutató 2003. évi kiállításon látható. Damjanich János kapitány és Csernovics Emília 1847-ben házasodtak össze, Damjanich 43, Emília 28 éves volt ekkor. Csupán kél közös év adatott nekik boldog megértésben a tragikus aradi október 6-ig. Gyermekük nem született. Emília asszony 60 évvel élte túl férjét, s 90 évesen, 1909-ben hunyt el. Hátralévő éveit a gyásznak, férje emléke ápolásának és a jótékonykodásnak szentelte. Az őt körülvevő tisztelet egyik jele, hogy 1867-ben ő kapta - mint „honvéd tábornok Damjanich János özvegye" - a Buda-Pesti Honvédek egyletének 1. számú igazoló lapját (Ez is múzeumunk birtokában van, ltsz. 2001.529.1.). 1861 óla a Magyar Gazdaasszonyok Egylete elnöknőjeként különösen sokat tett az árva leányok gyámolításáért. Egyik testvére 5 gyermeke közül magához vette unokahúgát, Csernovics Larát, s felnevelte, majd kiházasította. Az ő dédunokái Birck Ilona ma is élő örökösei: Birck Ernő, Edit és Mercedes budapesti lakosok, akik az úti tisztálkodó készletet múzeumunknak eljuttatták. Birck Ilona ugyanis 1995. július 10-i keltezéssel a múzeum akkori igazgatójának, Tálas Lászlónak szándéknyilatkozatot tett, hogy az örökségként rá hagyományozódott úti piperés ládát halála után a Damjanich János nevét viselő múzeum kapja meg. Örököseire 2000 januárjában hárult a szomorú kötelesség, hogy érvényre juttassák végakaratát. A múlt század közepén a fogadók, csárdák még nem nyújtottak annyi kényelmet az úton lévőknek, mint a mai szállodák. A tehetősebb utazók saját tisztálkodó felszerelésüket egy bőröndhöz hasonló ládikában vitték magukkal, ez azonban elsősorban terjedelmét, de tartalmát tekintve is különbözött némileg kortársaink neszesszerétől. Az illatszereket, pipereszereket ekkoriban még patikusok állították elő, ezeket változatos nagyságú tégelyekben, szelencékben tartották az utazóládában. Egy kisebb méretű mosdótál, különböző méretű kefék (haj-, fog- és körömkefe), kézi- és állótükrök, ezüst kézi csengettyű, belülről a láda fedeléhez rögzített, kivehető tükör és az ennek keretéhez erősíthető, illetve hordozható gyertyatartók is tartoztak a piperésládához. Hogy a rázós utakon mindez ne törjön össze, ne is csörömpöljön, a láda belsejébe egy bársonnyal beborított fa keretet illesztettek, melyen az egyes eszközök, edénykék méretének megfelelő mélyedéseket képeztek ki, s így rendkívül helytakarékos, praktikus elrendezésre nyílott lehetőség. A láda tartalmának stabil elhelyezését egy barna színű, tömítő funkciójú párna is biztosította. Emília asszony úti piperés ládáját préseléssel díszített kecskebőrrel vonták be, belül pedig barna bársony borítja. A tégelyek ezüstből, illetve zöldre színezett üvegből, ezüst fedéllel készültek. Sajnos néhány tárgy hiányzik már a ládából: jól beazonosítható a helye egy kis kancsónak, a többi üres mélyedésben kisebb tárgyak lehettek. Damjanichné útiládája az ezüst szelencefedeleken található bécsi ötvösjegy tanúsága szerint 1846-ban készült, így akár maga Damjanich János is használhatta! Nem lehetetlen, hogy nászajándékba kapták vagy közös életükre felkészülve vásárolták - bár erre vonatkozóan az örökösök már sajnos nem tudtak felvilágosítással szolgálni.