Pintér János szerk.: Történeti Muzeológiai Szemle: A Magyar Múzeumi Történész Társulat Évkönyve 2. (Budapest, 2002)
III. Kiállítások - Ihász István: Gomb és kabát. A profán valóság bemutatásának kísérlete a Terror Háza Múzeumban - Budapest
Varázsa mégis óriási: egyrészt a fél évszázaddal ezelőtt hozzátapadt rettenetes múlt, másrészt a ma benne látható történelmi happening eredményeként. Az Andrássy út 60. egy 1880-as években Feszty Adolf tervei alapján épült neoreneszánsz bérpalota, puttófreskókkal díszített kapualjjal, belső udvarral, körfolyosókkal, három lakó- és egy pinceszinttel. Külsejével sohasem rítt volna ki a Sugár, illetve Andrássy úti bérházak és paloták sorából. Hogy mégis különös jelentőségre tett szert, az egy véletlennek köszönhető: a Horthy-korszak legális kormány- és ellenzéki pártjai, egyesületei mellett, mozgalmaival párhuzamosan léteztek - a törvényen kívül helyezett kommunistákhoz hasonlóan - világmegváltó populista tanok hirdetői: kaszáskeresztesek, nemzetiszocialisták, nyilasok jelentéktelen csoportocskái. A különböző fúziók során egységesülő nemzetiszocialista mozgalom Szálasi Ferenc fémjelezte szárnya történetesen éppen ebben az épületben bérelt irodát 1937-38-ban, s habár tanai miatt vezetőjüket bebörtönözték, maroknyi csapata hűségesen kitartott mellette, személye köré kultuszt teremtve: rabszámát, valamint egy szárnyas sílécpárt „szál(l) a sí" beszédes jelvény formájában viselte is. (Innen a Hűség Háza elnevezés.) Az 1939. évi országgyűlési választáson - a minden „haladó" társadalmi erő által követelt szabad általános titkos választójog bevezetése révén - bekerült a parlamentbe 29 nyilas képviselő. S ettől kezdve egy szélsőségesen demagóg, populista, antiszemita radikális ellenzéki párt a politikacsinálás legális berkeiben tevékenykedhetett akkor már a határainkon megjelenő nagy barna birodalom szellemi és fizikai közelségét élvezve. Vezérük 1940. évi szabadulása után, anyagilag is gyarapodva, kibérelhették az egész Andrássy úti épületet. Az ún. „Hűség Háza" ezzel együtt is csak 1944. október 15-e után vált meghatározóvá, amikor a március 19-i német megszállás óta látszatfüggetlenségben működő Horthy-rendszert s az ország megmentéséi célzó kiugrási-átállási kísérlet meghiúsulván, a nácik által hatalomra segített nyilasok pártháza immár rettegett begyűjlőés kínzóhely, börtön lett. Jóllehet a terror az utcákat, a Duna-partot uralta, s a zárt zsidógettót vagy az ún. semleges házakban védetteket sem kímélte, mégis a közvélemény elsősorban ehhez az Andrássy úti épülethez, az országra erőltetett diktatórikus rendszer intézményesítetté vált terrorjának központjához társított minden borzalmat. A nyilas országlás fél évéből az épület mindössze szűk három hónapot „reprezentál", Budapest szovjet ostroma, Pest január 18-i megszállása új erőknek kedvezett. A Horthy-korszak legális ellenzéki pártjai mellett, a korábban jelentéktelen (Magyar) Kommunista Párt már 1944 decemberében kiharcolta, hogy az Ideiglenes Nemzetgyűlésben, s a Kormányban túlreprezentáltasson, s a szovjet támogatással megragadott stratégiailag legfontosabb pozíciók közt a Politikai Rendőrséget is megszervezhesse, majd az FKgP kádereitől megszabadulván teljes egészében az MKP számára birtokolja azt. A korábbi illegális kommunista szabósegéd, Péter Gábor vezetésével létrejött Belügyminisztérium Politikai Rendészeti Osztálya (később Államvédelmi Osztály, majd Államvédelmi Hatóság) éppen ezt az épületet szemelte ki a maga bosszúhadjárata számára. Kezdetben a nyilas tömeggyilkosok felkutatására, majd a Horthy-korszak prominens vezetőinek hazaszállítása és ún. népbíróságok elé állítása céljából, később a kibontakozó új (elhíresült tautológiával: népi) demokrácia vélt vagy valós ellenségei, a koalíciós partnerek, majd a saját kádereik, végül az egész társadalom ellen. A holocaustot túlélő zsidóság nagy része azért szimpatizált a kommunizmussal, mert abban életben maradásának kizárólagos biztosítékát látta, hogy ti. a zsidóüldözés nem ismétlődik meg, a nyilasvilág nem tér vissza. Legelkötelezettebb kádereik pedig a zsidóbosszú eszközeként Péter Gábor mellett meghatározó szerepet vittek a későbbi új rendszer erőszakszervezetének működtetésében. Kommunista identitásuk, önmaguktól való menekülésük jól kínálkozó útja egy részüket már a korábbi évtizedekben a mozgalomba vitte, '45 után csupán ennek bürokratizált és teljhatalommal felruházott gépezetéhez csatlakoztak. A hitéhez ragaszkodó, vagy a vállalkozói, tulajdonosi zsidóság később ugyanúgy csalódni kényszerült a kommunistákban, mint a
