Pintér János szerk.: Történeti Muzeológiai Szemle: A Magyar Múzeumi Történész Társulat Évkönyve 2. (Budapest, 2002)

III. Kiállítások - Tóth G. Péter: „Ember, bőrbe kötve" - Laczkó Dezső Múzeum (Veszprém)

A kora újkorban a hatalmat gyakorlók testének elpusztítása (papok, nemesek brutális kínzatása, megcsonkítása, megölése) általában egyet jelentett az ország teste (uralom, hatalom) elleni támadással, mely gyakran maga után vonta a megtorlás kegyetlenségét, az elitnek az alávetett csoportok teste feletti totális uralmát. A vezérek kivégzése (a lázadó sereg fejtől való megfosztása), illetve a lázadó sereg, az ellenség tagjainak megcsonkítása (orr-, ajak- vagy füllevágás), megbélyegzése (bőrbe tetoválás, bélyeg beleégetése) a társadalom teste feletti uralom helyreállítását célozta meg. A test feletti uralom a tényleges uralommal volt azonos, a szabálytalan testmegnyilvánulások, a lázadások alkalmával elkövetett kínzások, kiherélések, karóba húzások, felkoncolások, erőszakoskodások, gyermekgyilkosságok a jó és a rossz, a pokol hadserege és az isteni rend helyreállítására törekvő erők igazságos harcát jelenítették meg. Mindez ma sincs másként. Az ellenfél testének feldarabolásával, szétküldésével, nyilvános kiterítésével, a tévéképernyőkön való bemutatással vagy az ellenfél testének eltüntetésével, így hiányával egyrészt tudatosították a nyilvánosság előtt, hogy a „rend" helyreállt, másrészt a testdarabokkal (a holtak eltüntetése esetén a tömegsírokkal) kijelölték azt a „területet", amelyen a győztes legitim módon gyakorolhatta uralmát. Az emberi csoportok hajlamosak önmagukat az egyedülálló, igazi emberi lényekként definiálni és szomszédaikról, vélt vagy valós ellenségeikről, ellenfelükről lenéző terminusokban beszélni. Az idegen, az ellenség vagy az ellenfél dehumanizálódik. Ebben az önkiképzési folyamatban az ember elzárja magát azoktól a jelzésektől, melyek szánalmat váltanának ki. Békeidőszakban egy kulturális szűrő helyeződik a biológiai szűrő fölé, ami azt parancsolja: „ne ölj!". Háborúban vagy a „lázadásrítusok" alkalmával viszont ez a kulturális szűrő gyakran eltűnik. A messziről való ölést lehetővé tevő fegyverek (nyilak, dobólándzsák, tűzfegyverek) hatásos védekezést jelentettek azon elfojtások ellen, melyek korlátozták az agresszivitást. Mi több, háborúban kulturális erénnyé válik az ellenség megölése, mindezt pedig bizonyítandó orrának, fülének, fejének, hímtagjának, mellének, kezének vagy lábának levágása. Az ellenfél vagy ellenség elpusztítása, megölése azonban számos védekező, elhárító mechanizmus kialakulásához is vezet, melyek gyakran a gyilkolás ritualizálását, illetve a gyilkolást végrehajtó személy biztonságát garantáló rítusok létrejöttét jelenti. A szabályozott gyilkolásrítusokban az ölés kellékei, szereplői, közreműködői és nézői ehhez a rituálizációhoz járulnak hozzá. A véres eseményben az áldozatnak és a hóhérnak éppúgy követnie kellett a törvény vagy szokásjog diktálta rendezői elveket, akár egy színházban. S bár a közönség éppúgy viselkedik, akár egy színházban, a dráma véresen komoly. A kora újkori Európában a test nyilvánosság előtti megítélésének jelentős fordulatára került sor, mely a testről való gondolkodás mai modelljeit is kialakította. Krisztus korpuszáról fokozatosan a kiterített latrok holttestére irányult a nyilvánosság figyelme. A két lator leszállt a keresztről, kinyújtózolt a vérpadon, végigterült a boncasztalon vagy teste a kutyák martaléka lett a harctéren. A lator, a gonosztevő ezzel a gesztussal a társadalom pereméről hirtelen a tudós megismerés fókuszába került. Az antiszociális gonosztevő társadalmi jótevővé, Hobsbawm szóhasználatával szociálbanditává avanzsálódott. A rablógyilkos hullája kitömve a kora újkori múzeumok legfőbb látványossága lett. A lázadót a vérpadon barokkos pompa keretén belül darabolták fel, hogy a város neves épületeit díszítse testével. A hétköznapi gyilkos teste az anatómiai teátrumban kíváncsi tekintetek százainak vált célpontjává. A magányos gyilkos elméje iránti kíváncsiság pedig megszülte a lélek orvosi hiedelmeit. Lipovszky Léi Keve New Iconography project (http://newiconography.underground.hu) című digitális filmszekvenciája a kiállítás központi elemeként a fenti tematikához kapcsolódik. Alapja egy talált mozgás, egy háromdimenziós karaktermodellezö-programhoz felvett, eredeti kontextusából kiemelt emberi mozgásminta. A járás, ugrálás, szaladgálás és