Pintér János szerk.: Történeti Muzeológiai Szemle: A Magyar Múzeumi Történész Társulat Évkönyve 2. (Budapest, 2002)
III. Kiállítások - Merk Zsuzsa: „Élet a Dunán" - Türr István Múzeum (Baja)
Aki már járt a bajai múzeumban, minden bizonnyal találónak tartja a kiállítótér belső, általunk adott elnevezését: lovarda. Azok számára, akik még nem látták, hadd mutassam be, már csak azért is, hogy érzékeltessem a rendezés lehetőségeit és súlyos gondjait is. A több helyiség (5 szoba) egybenykásával kialakított tér paraméterei a következők: 48 m hosszú, 6 m széles, egyik oldalán 11 db ablak, a szemben lévő falon három ajtó található, kettő raktárakba, egy a restaurátorműhelybe vezet. Ezt a hatalmas teret szigetelt gipszkarton fallal két részre osztottuk, s egy kis tolóajtóval biztosítottuk azt, hogy úgymond „belülről" is megközelíthető legyen. Az ajtóra fotó került. A leválasztott kisebb térben alakítottuk ki a múzeum „közművelődési" termét, mely 50 fő befogadására alkalmas előadóterem, melyre az intézménynek már igen régóta szüksége volt. Itt elhelyezhettünk olyan nagy méretű tárgyakat, melyek raktárainkban nem fértek el - zongora, öntőminta -, s enyhíthettük a bútorraktár zsúfoltságát is, több szekrényt hoztunk ide. Baja testvérvárosának, Waiblingennek 3000 DM támogatásából 50 db széket vásároltunk. A kiállításban lévő 8 ablakra nem függöny, hanem napfényszürős roletta került, mely könnyebben kezelhető, praktikusabb, védi a műtárgyakat a természetes fénytől, s jóval olcsóbb, mint a függöny. Marsigli 17. századi Duna-térképeinek néhány nagyítása, a Duna-szabályozások által okozott változások szemléletes térképe vezeti be a kiállítást. Az igen hosszú tér tagolása úgy, hogy logikusan a kiállítás tematikájának és koncepciójának rendelődjön alá, pontosabban azt szolgálja, de az összképet, a látványt se rontsa boxok sorát hozva létre -, nehéz feladat volt. A rendező, Tóth István mindezt úgy oldotta meg, hogy az ablak nélküli falsík mellett 8 bábuval a halászok munkájának és életének legjellemzőbb mozzanatait jelenítette meg. így a hálókötö, a kerítőháló-húzó, a ladikban ülő millingező, a kuttyogató, valamint a hálószárító halász alakja látható, emellett a halat tisztító asszony, a halászléfőző és a halkereskedő. Két makett a halászok ideiglenes lakhelyét mutatja be (kerek nádkunyhó, tapasztott falú nádtetős halászkunyhó). A kiállítás ezen részén a hajóépítők és -javítók (supperek) munkája is - szerszámaik bemutatásával és fényképeken - megelevenedik. Az Anna nevű gabonáshajó hatalmas orrtőkéje, a supperek szerszámai, egy vízszűrő a kiállítás igen látványos részei. Itt kaptak helyet a halkereskedelem tárgyai is. A hátteret hatalmas, különféle hálótípusok, nagyított színes és fekete-fehér fotók adják, valamennyi a Türr István Múzeum gyűjteményéből való, melyek túlnyomó többségét Sólymos Ede gyűjtötte, készítette, főként az '50-es években. Látható a Budapest-Baja közti Duna-szakasz népi halászatának szinte teljes eszközkészlete. A tárgyak és bábuk egy alacsony, homokkal fedett podesztre kerültek. (Mosott, szárított, szitált dunai homok plextol kötőanyaggal keverve.) A sok ablakkal szabdalt másik falfelület hosszában, a Dunában valaha élt (viza, vágótok, sőregtok) és ma is élő halak preparátumai kerültek. A halászok és vízimolnárok céhes dokumentumai is itt kaptak helyet (privilégiumok, jegyzőkönyvek, céhes lajstromok) és más tárgyi emlékek: céhládák, duplerek, céhjelvények, pecsétnyomók és -nyomatok. Szent János barokk szobrocskája megeleveníti a vízen járók bajai ünnepét, a Jánoska-eresztést. (Szent Jánost a bajaiak becézték, Jánoskának hívták.) A vitrinvázak, az egyes kiállítási egységeket elválasztó paravánok tölgyfából készültek, így az installáció illeszkedik és harmonizál a kiállított, túlnyomó többségben természetes anyagokból készült tárgyakkal, s látványban és színhatásban is egységes képet mutat. A hatalmas tér ily módon történt berendezése tematikusán tagolt, mégis áttekinthető, nem labirintusszerü. A tárgyak, s az egész kiállítás életre keltője a világítás. Többfunkciós világítás kialakítása történt. A két fal között kifeszített síneken apró, állítható halogénlámpák szolgálják az egyedi megvilágítást, míg a korábbi neonok egy alapvilágítást adnak. (Takarításhoz és egyéb munkákhoz éppen elegendő fényt.)
