Pintér János szerk.: Történeti Muzeológiai Szemle: A Magyar Múzeumi Történész Társulat Évkönyve 2. (Budapest, 2002)

II. Módszertan - műhely - közlemények - Pintér János: 200 éves a Magyar Nemzeti Múzeum

kutatások eredményeit tette közzé. Az újkori emlékek feldolgozására a művelődéstörténeti kutatások közzététele érdekében indították el a Bibliothcea Ilumanitatis Historica sorozatot. Fontos eseménye volt ennek az időszaknak, amikor az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlása után az osztrák nemzeti vagyonnak nyilvánított Habsburg-gyűjteményekből jelentős magyar vonatkozású, értékű és mennyiségű műtárgyat kapott meg a Nemzeti Múzeum. Az 1932. évi velencei egyezmény értelmében mintegy ezer magyar emlék került a fegyver-, a textil- és az éremtár anyagai közé. Ezek közül legjelentősebb II. Ulászló pápai díszkardja és II. Lajos gyermekkori páncélja, II. Rákóczi György buzogánya, II. Rákóczi Ferenc zászlója a szabadságharc idejéből. Ugyanakkor - többek között - Bécsben maradt számos corvina, az 1797-ben megtalált gepida aranylelet, az 1799-ben fellelt nagy szentmiklósi kincs. Már a múzeumalapítás 100. évfordulóját követő években felvetődött az Erem- és Régiségtár szervezeti átalakítása, a műtárgyak új szempontok szerinti elhelyezése, illetve bemutatása. 1920-ban Varjú Elemér, az addig tudományos raktárként működő, időrend nélkül csoportosított gyűjtemények közép- és újkori anyagát úgy kívánta elhelyezni, illetve kiállításban bemutatni, hogy az Erem- és Régiségtár művelődéstörténeti anyaga az addiginál jóval nagyobb szerepet kapjon. A kiállításban olyan enteriőrök beállítását szorgalmazta, amelyekben a tárgyak korabeliek, és a használatuknak megfelelő környezetben helyezkednek el. A változtatási elképzelések szervezeti átalakításban is jelentkeztek, 1926-ban az Érem- és Régiségtár három önálló osztályra (Éremtár, Történeti Tár, Régészeti Tár) oszlott, hiszen gyűjteményeik olyan mértékben növekedtek, hogy együttes kezelésük a szakmai munkát veszélyeztette. A két világháború között három jogszabály is született a múzeumügy átalakítására, szabályozására. Ezek közül az 1922. évi XIX. tc. érintette intézményünket. Az Országos Magyar Gyűjteményegyetem és annak Tanácsa (elnöke a vallás- és közoktatási miniszter) hatáskörébe helyezte a múzeumügy irányítását. A Gyüjteményegyetemhez az Országos Levéltár, a Magyar Nemzeti Múzeum, a Szépművészeti Múzeum, az Iparművészeti Múzeum és az Egyetemi Könyvtár tartozott. Még ennél is jelentősebb változásokkal járt az 1934. évi VIII. le, amely a Magyar Nemzeti Múzeum elnevezésű intézményen belül létrehozta a Magyar Történeti Múzeumot, amely a Régiségtárból, a Történeti Tárból, az Éremtárból, valamint az Iparművészeti Tárrá, és Néprajzi Tárrá visszasorolt Iparművészeti, illetve Néprajzi Múzeumból állt. Az átszervezett gyűjtemény régészeti és történeti kiállításait 1938-ban nyitották meg. A történeti kiállítás elsősorban gazdag ötvös- és bútoranyagával aratott elismerést. A II. világháborútól napjainkig A II. világháború eseményei a Nemzeti Múzeumot sem kímélték. A főváros ostroma során az épület számos belövést és bombatalálatot kapott, tetőzete nagyrészt leégett. A Régészeti Tár helyiségeibe a szovjet hadsereg lovakat helyezett el. A Múzeumkertből ideiglenes temető lett. Bár a hadi események közeledtével a legértékesebb műtárgyakat elrejtették, és sok múzeumi alkalmazott az épület pincéjében vészelte át az ostromot, egyúttal a lehetőségekhez képest védve a múzeumi műtárgyakat, mégis hatalmas volt a pusztítás, rablás és tüzesetek miatti károsodás. Legnagyobb kár a Régészeti, valamint a Történeti Tár anyagában keletkezett. Az elpusztult textil-, ötvös-, üveg- és kerámiaanyag máig pótolhatatlan hiányt jelent. A raktárként használt lapidárium több napig égett, az 1962. évi felújításkor a padlóburkolat alá folyt, majd összeolvadt és végül megdermedt ezüstből, aranyból és bronzból több mint három és fél mázsát szedtek ki.