Pintér János szerk.: Történeti Muzeológiai Szemle: A Magyar Múzeumi Történész Társulat Évkönyve 2. (Budapest, 2002)

II. Módszertan - műhely - közlemények - Fűrészné Molnár Anikó: A Múzeumi Történeti Szakfelügyelet 2001. évi tevékenysége

fenntartó az önerőt sem biztosítja. A nehézségek és problémák döntő részben a finanszírozási gondokból adódnak. Ez utóbbiak enyhítésérc segítség lehetne a városi önkormányzatok támogatása a városukban lévő megyei fenntartású múzeumoknak, de ezt eddig csak igen kevés múzeumnak sikerült elérnie. Altalános probléma az is, hogy a gyűjtemények nagy számához és az elvégzendő sokrétű feladat megvalósításához kevés a tudományos munkatárs, vagy ahol ez elegendő, ott a szakmuzeológus munkáját segítő gyűjteménykezelő hiányzik. Sajnos az is általánosnak mondható, hogy a történeti muzeológia kissé háttérbe szorul a múzeumi szervezeten belül, például a régészetivel szemben. Ennek ellenére a szakterületen dolgozó kollégák zömében eredményesen végzik munkájukat elkötelezettségüknek, szakmaszeretetüknek köszönhetően. 2. Gyűjteménygyarapítás: Altalános tendencia, hogy gyűjtemény fejlesztésre a költségvetésben nincs, vagy csak nagyon minimálisan van pénz. A gyűjteménygyarapítás klasszikus forrásai (gyűjtés, ajándék, vétel) közül a legtöbb múzeumnál az ajándék lett a döntő. így igen nehéz tervszerűen gyűjteményt gyarapítani! Annál is inkább, mivel arculattervvel kevés múzeum rendelkezik és a szakmuzeológus sok esetben elfogad és a gyűjteménybe besorol olyan tárgyat is, ami nem tartozik a törzsgyüjteményhez, vagy nem is igazán fontos a múzeumnak. Vannak azonban pozitív példák is, ahol ugyan gyűjtemény gyarapítási tervről - pénz hiányában nem beszélhetünk, de a szakmuzeológus jó kapcsolatteremtő képességének és szaktudásának köszönhetően csak a karakteres, illetve a hiányos gyűjteményegyüttesek kiegészítésére törekszik. A tudatos igyekezet ellenére (pl.: a győri Xantus János Múzeum) a vásárlási keret viszonylagos csekélysége és a megszerezhető műtárgyállomány esetlegessége miatt a gyarapítás még itt sem nélkülözi a kiszámíthatatlan elemeket, így a szakmailag követendő elvek (profiltisztaság, profilszűkítés) nem mindig tarthatók. Pedig a profiltisztítás, a gyűjteményi átfedések (pl.: a múzeum történeti és néprajzi gyűjteményei között) megszüntetése, revíziókkal egybekötve, feltétlenül elvégzésre váró feladatok. A legtöbb múzeumban hiányolható, hogy a közelmúlt dokumentumainak, használati tárgyainak gyűjtésére nem fordítanak kellő figyelmet. Sokszor nincs is tisztában a muzeológus azzal, hogy mi tartozik korunk jellemző dokumentumai, tárgyai közé. Ehhez a munkához szakirodalmat, szempontokat várnak. Természetesen vannak pozitív példák itt is, így pl. Kapuvárott vagy Veszprémben a legújabbkori dokumentumok, használati tárgyak gyűjtését tudatosan végzik, a választási szóróanyagokat módszeresen gyűjtik stb. Pedig korunk változásai azonnali reagálást várnak el a muzeológustól. Szinte napról napra tűnnek el épületek, városrészek, szűnnek meg régi gyárak, aminek megörökítését, a fontos, jellemző tárgyi anyagot meg kell menteni, s ehhez pénz sem mindig kell, csak egy kis odafigyelés. Ugyanakkor mindenképpen tarthatatlan, hogy a piaci viszonyok között a vidéki múzeumok zöme semmiféle vásárlási kerettel nem rendelkezik! így a múzeum számára feltétlenül szükséges műtárgyakat sok esetben nem tudják megszerezni, mivel azt a műtárgykereskedelcm, mint fizetőképes konkurencia, azonnal elviszi. A pályázati lehetőség is behatárolt, mivel csak egyszer van rá lehetőség, év elején. Aukción részt venni pedig vidéki múzeumnak szinte lehetetlenség. Összegezve: a tervszerű gyűjteménygyarapításhoz szükséges lenne, hogy a költségvetés legalább 2%-át gyűjtemény fejlesztésre lehessen fordítani. A kis költségvetésű megyei múzeumok esetében ajánlott lenne központi műtárgyvásárlási keret létrehozása, az összeg pályázati úton történő elosztásával, amelyre folyamatosan lehetne pályázni, másként a gyűjteményi stratégia kialakítása formális marad.