Pintér János szerk.: Történeti Muzeológiai Szemle: A Magyar Múzeumi Történész Társulat Évkönyve 2. (Budapest, 2002)
I. Tanulmányok - Horváth István: Katona István (1737-1811) a történetkutató és történetíró (Kiegészítő szerkesztői megjegyzéssel)
Az utolsó kötetek már halála után kerültek el olvasóihoz. 1788 és 1793 között Pesten, Budán tizenkét kötetben foglalta össze az osztrák-magyar királyság korai egyesítésének történetét. Az általa jegyzett, összesen negyvenkét kötet, elsősorban forrásközlés, „gondos összeállítása a hazai s külföldi emlékeknek." A kötetekben a 19. század elejéig követhetjük nyomon a magyar történelem folyamatát. A források közlését megjegyzései, kritikai észrevételei kísérik. Tudta, hogy gyűjtése nem lehet teljes, hiszen egyedül végezte el ezt az irdatlan nagy munkát. Köteteit - ennek ellenére - hosszú ideig a magyar történetírók alapműként használták. Katona gazdag munkásságából kiemelkedően lényegesnek tartom kutatói szerénységét. Gyakran buzdította olvasóit, az érdeklődő kritikusait, tanítványait, hogy lépjenek minél többen nyomdokába annak érdekében, hogy egy teljesebb, igazabb magyar történelmet ismerhessünk meg. A vallási különbség ellenére egyetértett az evangélikus Bél Mátyással abban, hogy ezirányú munkára kell serkenteni honfitársaikat, elsősorban a fiatalokat. Lényeges eleme a Katona által ránk hagyott történeti örökségnek, az avult, tabunak számító, ósdi nézetekkel való bátor szembenézés. Az az elve, hogy bármilyen tetszetősek, a magyarságra nézve hízelgőek a korábbi állítások, ha valótlanságuk bizonyítható, azt a széles közönség elé kell tárni, mert önmagunk becsapásánál nem ismert súlyosabb vétséget. Arra buzdítja követőit: „Göbözzenek, boncoljanak serényen és bátran, mert a nemzeti történelemben főleg sok a teendő". A tárgyilagos igazság elvének érvényesítése - ezt tartotta a történetíró legfontosabb vezérelvének. Történeti munkái - a kevés megjelent példány ellenére - nemcsak itthon, de külföldön is jelentős szakmai visszhangot váltottak ki. Elsősorban német történészek, filozófusok és a kor publicistái méltatták érdemeit, tették szóvá fogyatékosságait. A kor viszonyainak megfelelően ezek nagyobb hányadát már nem tudta hasznosítani, mert halála után láttak napvilágot. 23 A viták tüzében Katona nemcsak a múltra figyelő tudós volt, hanem élénk figyelemmel kísérte korának társadalmát megmozgató vita kérdéseit is. Gyakorta előfordult, hogy véleményét a közérdeklődés számára, vitairatban is nyilvánosságra hozta. 1784-ben a nagyváradi püspökség alapítása körül kibontakozó szakmai vitában úgy vélekedett, hogy azt Szt. István idejében alapították, csupán a központ Nagyváradra kerülése történt Szt. László idején. Ez az álláspont megegyezett a 19. század történészeinek többségi álláspontjával, és mai történészeink véleményével is. 24 Szenvedélyesen védte a jezsuita rendet az 1785-ben megjelent egyházi vitairatban megfogalmazott támadással szemben. 25 A fentiekhez képest kényesebb témájú volt a nemzet, nemzetiség témakörében kibontakozó vita és ebben elfoglalt álláspontja. A 17-18. század a Kárpát-medencében őshonos szlovákság jelenlétének, hangsúlyozásának időszaka is volt. Az ehhez kapcsolódó, hosszadalmas vitában vett rész Katona is. Különösen az ugyancsak jezsuita szlovák Juraj Sklenár gondolataira válaszolva, barátságosan, de igen határozottan, két röpiratban is a magyar állam eszme örök érvényessége mellett állt ki, és ezzel korának azon magyar értelmiségi csoportjához kapcsolódott, akik ekkor sem ismerték fel a szlovák értelmiség önállósodási törekvéseinek jogosságát. 26 23 HAUER F. im. 27-48.p. 24 HAUER F. im. 5U.p. László király emlékezete. Bev.: GyörlTy György. Helikon, 1977. 17. p. 25 HAUER F. im. 50.p. 26 U.o. 51. p. KOSÁRY D. im. 361. p.
