Kurázsi Napló, 1995 (2. évfolyam, 1-5. szám)

1995-01-04 / 18. szám (1. szám)

Boldog új esztendőt a Kedves Olvasónak!

Sajnálom, hogy nem az óesztendő utolsó vagy az új első napján tudtam - ahogyan Ígértem is - Önökhöz eljuttatni a Kurázsi Napló 18. számának példányait. Ám ennek a néhány napos "csúszásnak" is meg van- л nak a maga előnyei; például az, hogy leírhattam azt, hogy II. évfolyam.

Talán megengedhető, hogy egészen benső, személyes dolgaimról írjak az új esztendő első számának vezércikkében.

Amelyek azonban senki másról, mint Önökről, nem szólnak, Kedves Olvasók.

Nem több és nem kevesebb készpénzem volt nyolcezer forintnál, amikor ezt a lapot elindítottam. Sok, vagy kevés volt ez a tőke -ítéljék meg Önök. Kívülről nézve egy ilyen vállalkozás rossz tréfának tűnhet. Ha az első két-három szám után bedobom a törülközőt - s ezt a "jóakaróim" minden nap terjesztették is - senkinek szemrehányást nem tehettem volna.

Csakhogy! Isten útjai kifürkészhetetlenek: Önök megvásárolták és olvasták az újságot, kedves és biztató hangú leveleket kaptam. És segítséget is; s mindez együtt minden nap átlendített a holtponton. Nem volt ez a segítség sokszor egyéb, mint egy kedves megszólítással kezdődő levél, a nyomdászok becsületének az átélhetősége, egy dicsérő szó a lappal kapcsolatban - ott és abban a pillanatban ezek súlyos százezreknél többet jelentettek.

/Amint hogy: többek is. / Több, mint húszesztendős újságírói múlttal, párezer, ilyen-olyan lapokban megjelent írással a hátam mögött, egy napon egyszercsak azon kaptam magam, hogy egy magánlevélben leírtam, hogy újságírói pályám legszebb és legfelelősségteljesebb szakasza a Kurázsi Napló-nál eltöltött időszak. Különös ezt leírni, hiszen az újságírásról esztendők óta lesújtó a véleményem, s amit hivatalosan újságírásnak neveznek, az nem egyéb, mint valami önmagáért való dolog. /Jó példa erre az ún.. médiavita, hadd ne részletezzen most, hogy miért./

Tehát nem én, nem a városháza, nem az ilyen-olyan alapítványok döntötték el azt a kérdést, hogy kell-e Tiszaföldvámak városi hetilap, hanem Önök, Kedves Olvasók. Azzal, hogy hétrőlhétre átlag 1000 példány elfogyott ebből a nem túl elegáns, sokszor esetlegesen szerkesztett, sok hibával megjelenő újságból. Amelyet ráadásul többször nyilvánvaló gyűlölettel támadtak is; könnyen felejthető módon.

A Kurázsi Napló tehát megjelenik 1995-ben is, ám most - remélem nem több, mint két hétig - szünetelni fog a megjelenés. A következő két hét arra kell,

hogy leüljön végre ebben a faluvárosban mindenki, aki hivatalból is érdekelt lehet a dologban és elmondja, miképp is képzeli - és miből és kivel és kikkel - a városi sajtó jövőjét. Én a magam részéről nagyon szeretnék egy biztos hátterű /technika, külsősök számára honorkeret, diákokra és munkanélküliekre épülő lapterjesztés, hirdetésszervezés, stb./ hetilapot. El kell felejteni a martfűi, a cibakház!, stb. modelleket, ez Tiszafoldvár, abba kell kapaszkodnunk, amink van. Itt nem épülhet be újság a művelődési ház, vagy a könyvtár költségvetésébe, akkor, amikor ezek költségvetése /és ezzel együtt szakmai színvonala is/ szánalmasan alacsony.

Ismétlem: a Kurázsi Napló 1995-ben is meg fog jelenni. Lehet, hogy ritkábban, de gazdagabb tartalommal, lehet, hogy hetente, de vékonyabb lesz négy oldallal. Kérem, ne feledjék, durva áremelések lesznek - a nyomda is drágulni fog, ami nyilvánvalóan befolyásolni fogja a lapkészítés árait is.

Bizonyos, hogy a Kurázsi Napló augusztusban történt megjelenésével valami fontos bekövetkezett a város sajtójában, illetve életünknek azokon a területein, amelyeken a sajtó jelen van. Nem hiszem, hogy tévednék.

Ha mégis - ezt a tévedésemet könnyű szívvel vállalni is tudom, sőt szeretni is fogom.

Az Önökkel való párbeszéd folytatását biztosan remélve:

Szabó János szerkesztő-kiadó