Kurázsi Napló, 1994 (1. évfolyam, 3-17. szám)

1994-11-08 / 11. szám

KURÁZSI NAPLÓ 3 Az Ószőlői Általános Iskola és két szülő levélváltásának folytatását, Illetve a probléma részünkről történő lezárását következő számainkban közöljük. Időközben ülést tartott az ügyben az iskolaszék és állást Is foglalt. Lényeges: a két érintett gyerek jól érzi magát az új iskolájában. * * * Minden erőfeszítésünk ellenére sem sikerült megbízható kapcsolatot teremtenünk a tiszafoldvári telefonhálózat bővítésével megbízott cég vezetőivel, akik az építendő kábeltévé-hálózat feltételeiről, lehetőségeiről és anyagi vonzatairól is illetékes nyilatkozni. Nem tettünk le róla: valamelyik lapszámunkban részletesen tájékoztatni szeretnénk az olvasókat. * * * Kilencedik számunkban a "Miért?" rovatban a kézilabda-mérkőzéseken hallható bekiabálásokról Is ejtettünk néhány szót. Többen kifogásolták, hogy leírtuk: "anyázással, cigányozással, zsidózással” szokás szidni a bírót és az ellenfelet. Néhányan jelezték, hogy "zsidózni” nem szokott senki. Anyázni és cigányozni lehet? Az más minőség talán? Készül a Kurázsi Napló színes falinaptára az 1995.-ös esztendőre. Az újévi szám mellékleteként megjelenő falinaptár egész évre szóló hirdetési lehetőséget is kínál a kisebb-nagyobb vállalkozóknak, cégeknek. A hirdetések felvételét november végén lezárjuk. * * * Október 20-i számunkban jelent meg Hamvas Béla egyik tanulmányának részlete, 1956-ról. Egy felháborodott telefonálónak üzenjük: Hamvas Béla már nem él, 6 már a magyar és az európai gondolkodók klasszikusai közé tartozik. így hát elég körülményes volna őt meghívni vitára, író-olvasó találkozóra. Életművének kiadása a 6. kötetnél tart, Tlszaföldváron nem teijesztik. * * * Érkezett egy levél a tornacsarnok vezetői poszt elnyerésére kiírt pályázat értékelésével, Illetve eredményhirdetésével kapcsolatban. A levélíró megkérdőjelezi a pályázat értékelésének "tisztaságát". A következő számban a levélre - a helyi önkormányzat véleményével együtt - visszatérünk. Válasz Erdős Lajosnak Az ÚJ Néplap október 24. számában olvastam az Árpád út és az Arany kert ül közlekedési veszélyeit felidéző írását. Kedves Erdős Úri Kritikai megállapításai helyismeretről és a tények helyes értékeléséről tájékoztatnak. A teljesség kedvéért kiegészíteném. A Kossuth úton kifogásolt járdaszakaszt kijavíttattam. Igaza van a Körösi és a Vásártér út kereszteződése, nein lett helyreálljtva. Nem azért mert "egész évben nem jutott rá pénz", hanem gyarlóságból, szervezési hiányosságból. Az arra járók, ott lakók élnézését kérem. Gondosabb szervezéssel a számonkért kerékpáros útszakasz is * nem ígéret, hanem kérés hangzott el - elkészülhetett volna. igazat adok az Árpád út és az Aranykert út közlekedési veszélyeivel kapcsolatban is. De kérem, vegye figyelembe a múltszázadböl örökölt útszélességeket . a "kunyhók" akkori előírás szerinti építési gyakorlatát, az utak vonalvezetését. Ilyen út Tlszaföldváron sok van. ____ " ■ : Azt hiszem, kötelességünk megkeresni - minden kedvezőtlen adottság ellenére is a fejlesztés lehetőségét. Nyílván a közlekedés biztonságának a rovására kerültek az úttestbe elhelyezve, más megoldás lehetetlen volt, a villanyoszlopok, a vezetékesvíz közkifoilyót. Meg kellett oldani a földgáz vezetést. Még további "megpróbáltatások” Is hamarosan következnek. A telefon, a kábel Tv vezetékeinek az elhelyezése és a szennyvízcsatorna. Kedves Erdős Úri Szeretném, ha egyetértene velem, hogy mindezekből a keskeny utak sok ezer lakóját sem lehet kizárni. Szeretném, ha egyetértene velem, hogy a közlekedés veszélyei között az úton elhelyezett “műtárgyak" csak egy kicsi részt képviseknek. A nagyobb részt az emberi magatartás, a közlekedési morál, a helytelenül megválasztott sebesség képezL Mindezeket önként vagy kényszerülve, de meg kell tanulnunk. Köszönöm az észrevételeit. ___________________ Marosfalvi Ernő

Next

/
Oldalképek
Tartalom