Kurázsi Napló, 1994 (1. évfolyam, 3-17. szám)
1994-09-20 / 5. szám
KURÁZSI NAPLÓ 6 LEVÉL A POLGÁRMESTERNEK A város polgármesterének címzett levél részletét szívesen tesszük közzé, mert számos dologban egyetértünk Fáy Istvánnal Pedig mi itt élünk s nem Budapesten. Ez év augusztus 20-án volt Iskolatársaim hívására 35 éves általános Iskolai találkozóra mentem haza szülőfalumba. Harmincöt év egy fél ember öltő, ennyi telt el a nyolcadik osztály befelyezése óta. Érthető tehát, hogy kíváncsian vártuk a találkozást, hogy elmondhassuk, kivel mi történt, kinek hogyan alakult az élete. Mindekivel történt valami jó is, rósz is, de a beszélgetésekből minduntalan az tűnt ki, hogy a mai szülőfalunkat - ma már város - előre mutató jó dolog, jelentős fejlődés alig. A találkozót - amin részt vettünk - a sportpálya melletti büfében kellett megtartani, mert amint volt osztálytársaim elmondták, nincs egy valamirevaló étterme sem Tiszafoldvámak, mint ahogy erről is értesültem, hogy szállodája, de még elfogadható panziója sincs a városnak. Járom az országot, elmegyek más városokba is, mindenütt azt látom, hogy az új lehetőségek meghozták a fejlődés gyümölcsét., szép új családi házak épülnek, vendéglők, szállodák várják az idegeneket, a pihenni és étkezni vágyókat. Színvonalas szórakozási és kultúrális lehetőségegek között lehet válogatni. És mi mindannyian a találkozón arról beszélgettünk, hogy valaha a város főutcáján - a Kossuth Lajos utcán csodálatosan szép hársfasor szegélyezte a járda és az út közötti sávot. A hársfák tavasszal virágoztak és a diákok esténként sétáltak alatta. Ma ezen az utcán csak elvétve akad egy-egy fa, az is igen elhanyagolt állapotú. Nincs arculata a főutcának, ami valaha kellemes vasárnap délutáni korzó is volt. De közben azt is tudom, hogy megvalósult a település gázellátása is, azonban - és ez már szint személyes fájdalmam is - a város belvárosában a legrégebbi utcában a Tabánban, a Baross utcában ma is tengelyig érő sárban kell még közlekednem, ha idős édesapámat a szülőiházban meglátogatom. Van úgy, hogy kocsival nem is tudok az utcába bemenni és ilyenkor a református templom előtti téren parkolok. De lassan gyalog is nehézkes lesz az utcában közlekedni, mert az annak Idején olcsón elkészült járda mára úgyszólván teljesen tönkre ment. Ezt a járdát közel negyven éve társadalmi munkában mindenkinek magának kellet megépítenie a saját háza előtt. Fák itt is voltak, mára már azok sincsennek. Fájdalmas az érzés, amit szülőfalumért érzek és kérem fogadja azt megértéssel, hogy ezt a levelet Önnek megírtam, de nem látszik, hogy az eltelt idő múlása a szép előrehaladás eredményeivel örvendeztetné meg a város polgárait. Építész vagyok és hivatásomból fakadóan az épített környezett színvonalas, szép, esztétikus megoldása a feladatom és ha keveset is tudok otthon a szülőfalumban lenni sétálásra mindig szakítok időt. Eközben azonban azt látom, hogy nem épülnek jelentős objektumok, és ami megvalósul, az sem megfelelő színvonalon. Ezt látva szívesen vállalnék feladatot - ha van ilyen - amivel segítségére lehetnék városunk szép, esztétikus fejlődésének.- FÁY ISTVÁN -Tartsd Meg Isten Szentatyánkat------------------------- — * — ——— — —-—-—-—■ — ; ■ --• - M- . ■ .r;TÍ У i..v.nM r'i.T..,m,í, ..V-, A Pápai himnusz ezen sorának éneklésekor általában arra gondolunk; éltesse még a pápát az Isten évekig, netán évtizedekig. Szeptember 8-án, ezen azsép ősz eleji Mária ünnepen, Kisboldog asszony napján is énekeltük a Pápai himnuszt. Pedig ilyenkor nem szoktuk, csak igazán nagy ünnepeken estleg a pápa születés napján, netán megválasztásának évfordulóján. Most mégis kikívánkozott belőlünk;Tartsd meg Isten Szent atyánkat! Miért? Mert magunk elé képzeltük őt; tudtuk, .Rómában van, ott misézik. S éreztük szenved! Nem úgy mint másfél évtizede, amikor rálőttek a Szent Péter téren, s nem úgy mint amikor néhány hónapja combnyaktörést szenvedett. Sokkal inkább! Ezen a napon Szarajevóban szeretett volna lenni. A lebombázott, szétlőtt házak között, hogy a Miatyánkról beszéljen a testvérháború közepette még életben és otthon maradt embereknek. Kibékülésről, megbocsájtásról, szeretetről, Istenről szeretett volna beszélni. S nem tehette. Le kellett mondania a tervezett utat, mert túl veszélyes lett volna. Ez az otthon maradás nagyobb szenvedés számára minden eddigi keresztnél.-Nem magamért aggódok, hanem a hívekért, akik eljönnének a szentmisére. Miattam nem lennének biztonságban ők sem. Otthon maradt hát. Sokszor vállalt hosszú utakat, fárasztó, zsúfolt programokat, nyelvtörő beszédeket. Úgy érezte, mennie kell, mert Krisztus is menne, ahogy ment földi életében Názáretbe, Jerikóba, Kafamaumba, Jeruzsálembe és a többi, számára akkor elérhető városba, s ahogy mentek az apostolok,hogy Hispániától /Szent Jakab/ Indiáig /Szent Tamás/ vigyék az örömhírt, az evangéliumot. Amikor megválasztották 58 éves volt. Mosolygott, éjszakákat énekelt át fiatalokkal, kettessével lépkedett a Vatikán lépcsőin, kitárt karjaival ölelte magához a világot. Májusban 75 éves lesz. Arca fáradt, szomorú, teste megtört, karját leengedte. Tartsd meg Isten Szentatyánkat! Tartsd meg abban a hitben, amellyel vállalta az egyház s a világ szolgálatát 1978 őszén. Tartsd meg abban a reménységben, amivel kilépett akkor először a Szent Péter bazilika erkélyére és elmondta; bíboros társaira, akik megválasztották és a Szűz Anyára számit. Tartsd meg abban a szeretetben, mely nem válogat, mely szeretni tudja azt, aki rálőtt 1980-ban Rómában vagy rálőtt volna most Szarajevóban.- Tamási József -
