Bartha Júlia: Lâle. Hagyományok a mai török társadalomban, az emberélet fordulóinak népszokásai – Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Közleményei 61. (2005)

- Lehet olyan ház, ahol nem ültek la­kodalmat, de olyan, ahol a halál nem járt, nem létezik. - Ház hang nélkül, temető kín nélkül nem lehet. - A kefenvásárlót a könnyeiről ismer­ni meg. (a holttestet lepelbe csavar­ják, ennek a neve kefén) - Idegen nem siratja a más halottját. - Az úr is meghal, a csóró is. - Halottas háznál siratnak, lakodal­masnál nevetnek. - Holtában mindenki megdicsőül. - A halál meg a vendég váratlanul jön. - Halál egy nap - bánat két nap... - A halál nem kiabálja ki, hogy jön. - Nem az hal meg, aki fekszik, hanem aki a halál küszö­bén áll. 17. századi sírkő Isztambulban Bár morbidnak tűnik, de a szólások hangvételében olykor a hu­mor is kicseng: - Megúszta a halotti lepek...: - megmenekült a haláltól. - Köves faluba ment — temetőbe ment. - A deszkás faluba ment: - a temetőbe ment. - Két lábbal áll a sírban. - Vállán (már) a helvás tálca: hamarosan meghal. - Olyan útra ment, ahonnan nincs visszatérés. - Az imám csónakjába száll: hamarosan pap segíti át a túlvilágra. - Amikor azt mondják meghal a házban valaki, mindenki a szolgára néz... Ez a felfogás határozza meg alapvetően a halálhoz - a termé­szetes halálhoz való viszonyulást, a halottkultuszt, és e köré rendező­dik a temetkezés rítusa, az alábbi­ak szerint: -A közösség a helyi szoká­soknak és a vallási normák­nak megfelelően igyekszik Gyűjtés 73

Next

/
Oldalképek
Tartalom