Füvessy Anikó: Válogatott kerámiatanulmányok (1979–2005). Az Alföld népi fazekassága – A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Közleményei 59. (2005)

4. kép Gránátalmás butykoskorsó (Damjanich Múzeum) zekas nevét viseli. Található köztük egyszerűbb díszítésű, fehér és okker alapon barna rázott, foltozott (Kiss Pál Múzeum, Debrecen, magángyűjtemény). Ifjú Nagy Mihály munkásságát egy újabb, 1852-es évszámmal és leveles ágakkal, virágokkal díszített, vörös alapszínű darab gazdagította ( 2. kép). Azonos mestertől három, 1854-ben készített, zöld színű, karcolt szívkeretben feliratozott butykoskorsó is ismertté vált (Déri Múzeum, Karcag és Szigetszentmiklós, magángyűjtemény). A ritkább darabok közé sorolható két, fehér alapon függőleges csíkokkal, hullámvonalakkal és karéj os levelekkel díszített példány (Kiss Pál Múzeum, Györffy István Nagykun Múzeum - 3. kép), a Damjanich Múzeum gránátalmás (4. kép) és a Kiss Pál Múzeum írókázott rozettájú butykoskorsója. A csak ujjnyomásos abroncsokkal díszített darabok számát gyarapította egy 1843-as datálású (Szentendre, magángyűjtemény - 5. kép). Ezek a korai butykoskorsók több formaváltozatban készültek, utalva arra, hogy a formaváltozatok létrehozásában a betelepült, egri, miskolci fazekasok is szerepet játszottak.

8 Karcsú és testes, lapított oldalú darabok, továbbá keskeny talpú, öblös hasú és szélesebb talpú példányokban egyaránt készültek. Fülük általában széles, lapos, egy vagy három ujjnyomással kapcsolódik az edény testéhez. Nyakuk leggyakrabban galléros. A butykoskorsók egy részét három- vagy négysoros, ujjnyomásos abroncsok díszítik, ez a díszítmény néha függőlegesen a fülön is végigfut. Ifjú Nagy Mihály munkáin mindig csak egy abroncs található, mely egyúttal virággal díszített és feliratozott részre osztja az edényt. Alapszínük igen változatos. A két leggyakoribb szín a vörös és a zöld, de több sárga, okker és sajátfalas - engób nélküli -, ritkábban fehér és barna alapszínű darab is fennmaradt. Irókázott I pont-vonalas vagy virágozott ornamentika díszíti őket. A zöld alapszínűek egy 184l-es, levél és virágkoszorúval díszített példánytól eltekintve csak karcoltak. Ezeken a darabokon az évszám és a felirat is karcolt, míg a többin írókázott. A gazdag formaváltozatok és a feliratok több mester kézvonását őrzik, akik között helyi és betelepült fazekast egyaránt találhatunk. Az arányos, kiforrott darabok nagy gyakorlatra vallanak; a múlt század első felében Tiszafüreden nem esetleges, hanem megszokott, gyakran készített edénynek számított a butykoskorsó. Ezt az anyakönyvi bejegyzések is igazolni látszanak, amikor a cserepes, edény es, edényégető ésfigulus mesterségmegnevezés mellett a korsóst és a korsócsinálót is feltüntetik. Az anyakönyvező papok ugyan nem következetesek a mesterség megjelölésénél csak annyiban, hogy a katolikusok mindig afigulust használják vagy ennek fordítását, a fazekast. A halotti anyakönyv korsósként említette nemes Betes Józsefet (1845), Bezerédi Varga Istvánt (1847), Katona Nagy Mihályt (1850), korsó5. kép. 1843-as butykoskorsó (Szentendre, mgy.) Füvessy Anikó: A tiszafüredi fazekasság a reformkorban, tájkonferenciák Heves megyében 1. Eger, 1982. 60. In: A Közép-Tiszavidék népélete. Néprajzi 55