Füvessy Anikó: Válogatott kerámiatanulmányok (1979–2005). Az Alföld népi fazekassága – A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Közleményei 59. (2005)

akiknek családja esetleg csak házasodás révén került a hagyományos fazekasdinasztiákkal kapcsolatba. Mire ezek a fazekasok mesterségükben beértek, már más megélhetési lehetőség után kellett nézniük a cserépedény-kereslet csökkenése miatt. Ebben az időszakban nemcsak a hagyományos fazekasdinasztiák bomlottak fel, hanem részben ezzel összefüggésben, részben pedig az új színezés és díszítéstechnika következtében a hagyományos stílus és díszítmény is felbomlott. A tiszafüredi fazekasok már nemcsak saját, hanem Gyöngyös, Pásztó és Mezőtúr stílusában is dolgoztak. Kezdetben az írókávai nehezebben festhető kék szín, később a többi szín festésekor is áttértek az ecset használatára. Irókávai már csak az indákat, pettyeket és feliratokat rajzolták a cserépedényekre; nem tudták elődeik művészi színvonalát elérni. Az edények formája, alakjának kimunkáltsága és a zománc minősége egyaránt romlott, a díszítmény elnagyolt lett; mindezek azt eredményezték, hogy kevésbé tetszetős vagy ízléses darabokat állítottak elő. Egyre kevesebb díszedényt készítettek, és díszedény-készítésben való járatlanságuk, gyakorlatlanságuk munkáikon meg is látszottak. Az újítás, kísérletezés - rátétek és világosabb szín alkalmazása - nem tudott gyökeret ereszteni, hagyománnyá válni. A múlt század végére a cserépedény értékesítése is megváltozott. Ez a folyamat a díszedények keresletének csúcspontján vehette kezdetét, s abban nyilvánult meg, hogy a készítő és a használó közé egy újabb személy, a viszonteladó iktatódott. Míg korábban fazekasaink a vásározás, piacolás révén vevőikkel személyes kapcsolatban álltak, ízlésváltozásukat jól ismerhették, s alkalmazkodtak is hozzá, addig a felvásárlói rendszer elterjedésével ezt az eleven kapcsolatot elveszítették, szinte „személytelen" bedolgozókká váltak. Felvásárlóik révén csak áttételesen értesülhettek vásárlóik ízlésváltozásáról, s vásárlóik egy részét elveszítették. Új, polgárosuló ízlést kielégítő darabokat már nem tudtak készíteni. Az anyagban, díszítményben, formában és minőségben egyaránt alacsonyabb színvonalú munkákkal fokozatosan versenyképtelenné váltak. (Szolnok Megyei Múzeumi Évkönyv. Szolnok, 1982. 151-167.) IRODALOM Domanovszky Gy., 1942. Népi fazekasság. Bp., 1942. Domanovszky Gy., 1953. Mezőcsáti kerámia. Magyar Népművészet XVII. Budapest, 1953. Domanovszky Gy., 1968. Magyar népi kerámia. Magyar Népművészet I. Budapest, 1968. Kresz M., 1960/a. Fazekas, tálas, korsós. (Néhány szempont fazekasközpontjaink kutatásához és összehasonlításához.) Ethn. LXXI. (1960)297-379. Kresz M., 1960/b. Újonnan szerzett mezőcsáti cserépedények. Népr. Ért. XLIL (1960) 161-181. Kresz M., 1961. Magyar népi cserépedények kiállítása a Néprajzi Múzeumban. Népr. Ért. XLIII. (1967) 741-171. Kresz M., 1963. A Kerámiagyűjtemény gyarapodása. In: Szolnoki L.: A Néprajzi Múzeum 1962. évi tárgygyűjtése. Népr. Ért. XLV. (1963) 136-143. 34