Füvessy Anikó: Válogatott kerámiatanulmányok (1979–2005). Az Alföld népi fazekassága – A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Közleményei 59. (2005)

jellemző stílusát vitték magukkal, mint például Abád az 1860-as évek tiszafüredi, Tószeg pedig a hasonló időszak mezőtúri formáit és díszítményeit (9. kép). Ezek az új, gyakran csak egy-két fazekast foglalkoztató kis központok a kereslet gyors növekedésének reakciói. A korábbi központokban is a fazekasok létszámának gyors emelkedése figyelhető meg, mely a paraszti lakáskultúra változásával és egy új, népes vásárlóréteg, a szegényparasztság színrelépésével áll összefüggésben. A stílus az új igényekhez, az új vásárlóközönséghez igazodott. Az alföldi kerámia kiszínesedett, színvilágában egy divatszín, a kék jelent meg, jelezve, hogy az Alföldre is eljutott a távol-keleti porcelán és a nyugat-európai fajansz hatása (KRESZ 1991. 49). Vásárhely, Debrecen, Gyöngyös, Eger, Mezőtúr, majd Tiszafüred az elterjedés egyes állomásai (10. kép). A kék szín - ha nem is egyforma súllyal - 20-25 év alatt minden jelentősebb alföldi központ emlékanyagában feltűnik, és hozza magával több helyen a más festéknél sűrűbb kobaltoxid ecsetes, pemzlis festését. Megváltozott a mázak divatja is. Míg korábban a sárga vagy a sárgával kevert színtelen mázat használták, a múlt század második felétől a máz fokozatosan kifehéredett. Ezen a hidegebb fehér alapon a dús virágornamentika jobban érvényesült, rajzosabbnak hatott. Az alföldi központokban a váltás nagyjából egy időben zajlott le. A 60-as évek elejére a sárga szín még az olyan központoknál is, mint a középtiszai, ahol nem annyira mázként, mint kiegészítő színként használták, kiment a divatból. A színben is megmutatkozó gyors divatváltást jól példázza Mezőtúr, ahol 30-40 év alatt a zöld alapon fekete, majd a fehér alapon vörös, barna és zöld, azután a dudi alapon fehér, barna zöld, vörös és kék, írókás virágozású mázas edények váltják egymást a piacon. Hódmezővásárhelyen az egyes városrészek fazekasai edénytípusban, színben, díszítményben, de még vallásilag is elkülönültek. A katolikus csucsiak fehér alapon kék mintás edényt készítettek, a tarkatálas tabániak, akik reformátusok voltak, sárga, vörös és fehér alapon dolgoztak. A divat változása az edénytípusokra is kihatott. Egyes típusok eltűntek (bokály), mások használata viszont visszaszorult (miskakancsó, kulacs, butykoskorsó). A reprezentációs edénykészletben új típusok jelentek meg (komaszilke, lisztesbödön), a korábban már meglévő butellák száma pedig ugrásszerűen megnőtt. Az ekkor már főleg díszítőfunkciót ellátó tálasedények igen keresettek lettek, mely az alföldi tálasközpontokat tovább erősítette. Hódmezővásárhelyen az igényeket 400-450 fazekas látta el, és ez a megnövekedett kereslet emelte Tiszafüredet a század utolsó negyedére az Alföld második tálasközpontjává. A folyóedények piacán a mázas, elsősorban díszítő funkciót ellátó edények részaránya növekedett, de a napi használatra szolgáló edények is díszesebb külsőt nyertek. Több edénytípusnál a folyóedény és a megrendelésre készített darab formában, színben és díszítményben elkülönült. Ez az elkülönülés a tiszafüredi butelláknál szinte következetes, de a vásárhelyi és mezőtúri butellák színeiben és díszítményében is megfigyelhető. Füreden a megrendelésre készített darabok oldalait szögletesre verték, míg a folyóedények a korábbi formaváltozatban készültek. A megrendelt darabok általában fehér, ritkábban zöld vagy barna alapszínűek, karcolt díszüek, ornamentikájuk a régi divatot követi. A folyóedénynek készített butellák alapszíne kötetlenebb, díszítménye írókős és új stílusú, az elhajló szárú kettősvirág variánsait sorakoztatja fel. A tálasedények díszítőfunkciójukkal összefüggésben szintén némi forma- és díszítésbeli eltérést mutatnak. Az öblében díszítetlen vagy szerényebben díszített példányok sima szélűek, ezek napi használatra szolgálnak, míg a falra kerülő példányok változatos szélűek (csipkézettek, cakko171 10. kép. Kék színnel írókázott tányér (Tornyai János Múzeum)