Füvessy Anikó: Válogatott kerámiatanulmányok (1979–2005). Az Alföld népi fazekassága – A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Közleményei 59. (2005)
mázazott díszedények gyártására hasonló időszakban álltak át, mint az északibb vidékek; a közepes nagyságrendű centrumok 1830-1840 között, a kisebbek pedig a XIX. század utolsó harmadában. Ez arra utal, hogy az Alföldön nagyjából hasonló időszakban teremtődött meg a paraszti stílusú tárgyak megvásárlásának anyagi alapja. A Dél-Alföldön is nagyon jól nyomon követhető a nagyvárosi céhesipara válsága, melynek kezdetét a városi készítésű tárgyegyüttesek hiánya alapján a XVIII. század közepére tesszük. Egyre inkább igazolódik az a feltételezés, hogy az alföldi kerámia önálló paraszti stílusának kialakításában Hódmezővásárhely játszotta a legjelentősebb szerepet. A város minden szempontból edénytípus, díszítmény és díszítőtechnika - fontos központja az új stílusnak. Itt jelennek meg először azok az edénytípusok (csalikancsó, kancsó, kulacs, butella, tintatartó, dísztálak) melyek délről északra vándorolva két-három évtized alatt a paraszti kultúrába épülnek. Számos díszítőtechnika és díszítmény is elsőként a vásárhelyi emlékanyagban található meg. Vásárhely a vándorlegények révén jelentős hatást gyakorolt szinte az egész Alföldre. A környék regionális központjai ezt a hatást forma és díszítmény tekintetében egyértelműen tükrözik. A korai alapítású mezőtúri fazekascéh iratai 1837-ben azt tanúsítják, hogy a mázas díszkerámia vásárhelyi közvetítéssel alakult ki Mezőtúron. A hatásokat 1853-1860 között a vásárhelyi céhiratokkal is nyomon tudjuk követni. A jelzett időben ugyan az inasok nagy része helyi születésű, de Vásárhelyet tanulás céljából távolabbi vidékekről is felkeresik. így pl. 1853-ban a kunhegyesi Gersós Sándor szegődik Simon Nagy Mihályhoz, 1855-ben az egri Joh András szabadul Takács Jánosnál, a makói Tóth Ferenc pedig Vata Istvánnál. Az 1850-es évek végén két szegedi fiatal is Vásárhelyen tanul, 1859-ben szabadul Nagy Sándor, ugyanekkor szegődtetik a szintén szegedi Nagy Imrét és az orosházi Bragna Sándori. Korincza Gergely a Sáros megyei Anderka községből jött Vásárhelyre inasnak. A közelmúltban megjelent tószegi fazekassághoz nyújt újabb adalékot a vásárhelyi jegyzőkönyv, amikor tagjáról, Tóth Mihály vásárhelyi göröncsérmesterről 1858-ban azt jegyzi fel, hogy már több év óta Tószegen folytatja mesterségét, ott szegődtette aszódi születésű izraelita inasát, Posszel Simont. A tószegiek közül viszont Vásárhelyen szabadult 1860-ban a 24 éves Vincze Imre 51 Ezek az adatok arra utalnak, hogy kisebb-nagyobb távolságból néhány inas is Vásárhelyen tanult, mely a motívumközvetítésre fontos adalék. A szegedi fiatalok szegődtetése viszont azt jelzi, hogy Szeged fazekasai a XIX. század közepén a divatos formákat és motívumokat átadás szintjén még kevésbé ismerhetik. Feltételezzük, hogy a vándorló fazekaslegények az inasoknál jóval nagyobb számban jelentek meg Hódmezővásárhelyen már a céh alapítását megelőzően is. Közvetítésükkel az itt megismert díszítőtechnikák, díszítmények és edénytípusok egy része rövid idő alatt az Alföld északi központjaira is átterjedt. Fontos eredménye volt a kutatásnak, hogy az Alföld két eltérő, vásárhelyi és debreceni indítású fazekasstílusának választóvonala is kirajzolódott, mely Mezőtúrtól északra húzódik. A választóvonaltól délre a réz- és vasoxid mázas, karcolt díszítmények az uralkodóak, de a kialakulás idején törökös hatások (mázfolt, fésűs díszítmény) is érvényesülnek. Az északi központok a hódoltságkor legszebb magyar hagyományait örökítik tovább az írókás ornamentikában és az ólommázban. Az Alföld északi és déli részén világosan látható, hogy eltérő ízlés kiszolgálására rendezkedtek be a fazekasmesterek. Úgy tűnik, hogy a nagy déli központ, Vásárhely a divatdiktáló, mely ezt a szerepét mindvégig megőrzi. Nem véletlen, hogy a kék-fehér színösszeállítás is innen terjedt el az Alföldön. Divatalakító szerepe összefüggésben van ez azzal is, hogy ezen a vidéken korábban megteremtődött az önálló paraszti népművészet anyagi alapja. A drágább zöld-, majd kék máz használatát részben ez is magyarázza. A stílusbeli eltérést edénytípus- és terminológiai eltérés is kíséri. Délen pl. a butélia elnevezésű pálinkásedény téglatest alakot követ, északon ovális előlapú, gömbölyű oldalú, elnevezése is pedig 57 Bánkiné Molnár E., 1998.; TJM tört.-dok.: 73.39.5. 161
