Tolnay Gábor: Föld – ember – törvény. Adatok, tények, következtetések Dévaványa mezőgazdaságának és mezőgazdasági népességének történetéből a XX. sz. első felében (1895–1950) – A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok közleményei 59. (2004)
FELSZÍNI ÉS FELSZÍN ALATTI VIZEK A terület vízrajzi, vízföldtani viszonyai között röviden felszíni és felszín alatti vizeket, ezen belül a folyó- és állóvizeket, valamint az első vízzáró réteg feletti talajvizeket és a mélységi vizeket kell megemlíteni. FELSZÍNI VIZEK A Tiszai-Alföld, vagy tiszai vízgyűjtőterület részeként vidékünk alapvető vízrajzi jellegét, vízjárását a Tisza határozza meg. A Kárpát-medence, ezen belül a Tisza vízrendszerének negyedkori vízrajzi változásait legrészletesebben Sümeghy József rekonstruálta. 61 A Köröst is befogadó vízgyűjtőn történő vízmozgásban nagy jelentősége van az extrém esésviszonyoknak, annak az adottságnak, hogy a terület - a Szolnok és a dunai torkolat közötti, mintegy 500 km-es szakaszán - alig 2 cm-t lejt km-enként. A táj vízrajza, álló- és folyóvizeinek medre, vízhozama, az általuk időszakosan elöntött területek nagysága, a talajvizek mélysége a folyamszabályozási munkálatok után alapjaiban megváltozott. A felszíni vizek közül a tágabb térséget a különböző mértékben szabályozott folyóvizek - Hortobágy-Berettyó, Holt-Berettyó, „ásott" Berettyó, Sebes-Körös, HármasKörös - teljesen körbefogják. A Berettyó-Körös-vidék fő folyója, a Hármas-Körös vízmagassága és mederviszonyai lényegében megegyezik a Tiszáéval. Az 1970. évi árvíz után számított vízjátéka 12,28 m. A Hármas-Körös vízgyűjtőterülete 27.537 km 2 . A legnagyobb vízhozam Kunszentmártonnál 12.000 m 3 /s, a legkisebb 4,7 mVs, amit a Tiszából mesterségesen a Keleti-főcsatornán, ill. a Hortobágy-Berettyón át a Körsökbe táplált vízmennyiség egészít ki (Tiszalöknél 17,0 m 3 /s és Kiskörénél 10,5 mVs). A terület folyóvizeinek szintjét, vízjárását a vízgyűjtő mindenkori viszonyainak függvényében a térség duzzasztóművei (Békés, Körösladány, Békésszentandrás, Cserebökény) is szabályozzák. A korabeli dévaványai határt ténylegesen érintő, átszelő élő folyóvíz csak egy van, a 204 km hosszú, 5.776 km 2 vízgyűjtő-területű Hortobágy-Berettyó, amelyik É-ÉNy felől folyik át a vizsgált területen. A Berettyó és a Hortobágy-Berettyó között egymással összefüggő, összetett - a vízjárást és a mindenkori vízhasználati igényeket figyelembe vevő - egymástól elkülöníthető csatornahálózat van. Ennek az összetett vízgazdálkodási rendszernek fontosabb részei egyfelől a Felsőréhelyi-csatorna (22 km hosszú, vízgyűjtője 85 km 2 ); Csurgó-alsóréhelyi-csatorna (27 km hosszú, vízgyűjtője 74 km 2 ); Kengyelréticsatorna (8 km hosszú, vízgyűjtője 25 km 2 ); Malomzug-simafoki-csatorna (13 km hosszú, vízgyűjtője 111 km 2 ), melyek a Hortobágy-Berettyóba vezetik az időszakos vizeket. Másrészt a Berettyóba vezették a Szeghalmi-főcsatornát (12 km hosszú, vízgyűjtője 267 km 2 ), ennek fontos mellékvize a Fürjéri-csatorna (20 km hosszú, vízgyűjtője 137 km 2 ). A terület DK-i, D-i részén a Folyáséri-főcsatorna (19 km hosszú, vízgyűjtője 130 km 2 ) a SebesKörös torkolatvidékéhez vezeti a belvizeket. A térség folyóvizeinek szintjét, minőségét a magyar állami szervek által kiépített országos mérőhálózat dokumentálja. Ez a törzshálózat a felszíni, felszín alatti vizek és 61 SÜMEGHY 1944. 26
