Tolnay Gábor: Föld – ember – törvény. Adatok, tények, következtetések Dévaványa mezőgazdaságának és mezőgazdasági népességének történetéből a XX. sz. első felében (1895–1950) – A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok közleményei 59. (2004)

A Magyar Vallásalap, valamint Fekete Izsó Imre megváltást szenvedett között a meg­egyezést - a Magyar Vallásalapnak juttatott középbirtok árára - a fizetés módozataira meg kellett kísérelni. Az egyezségnek ki kellett terjedni arra is, hogy a megváltott Fekete Izsó Imre-féle birtokot terhelő bekebelezett terheket a Vallásalap nem veszi át. Arra is meg kellett állapodni, hogy a kis embereknek juttatandó területeket milyen módon lehetne tehermentesíteni. 475 A Pusztaecsegen házhelyhez jutottak a telek árára vonatkozóan a Magyar Vallása­lappal négyszögölenként 3 kilogrammos búzaárban állapodtak meg, amelyet az O.F.B. is jóváhagyott. 476 Az 1925-ben kitöltött Törzslapon a következő adatok szerepelnek: A Túrkeve me­gyei városnak juttatott legelő területe: 4.037 kat. hold 1.385 n. öl, ennek vételi ára: 1.017.542,14 pengő. 477 Ezt 1929-ben módosították a következőkre: megváltott terület 4.077 kat. hold 680 n. öl, ebből házhely 37 kat. hold 495 n. öl, temető 2 kat. hold 400 n. öl. (Marad legelő 4.037 kat. hold 1.385 n. öl.) A haszonbért 1925. október 1-től kellett fizetni. Az O.F.B. a Fekete Izsó Imre megváltott birtokából a nagyszámú épülettel ellátott major kihasználására 400 kat. holdas középbirtokot alakított. Ezt a középbirtokot a Magyar Vallásalapnak juttatta azért, hogy az épületekkel felszerelt major megfelelő kihasználása biztosított legyen. Az O.F.B. azzal az indokkal juttatta ezt a területet a Val­lásalapnak, mert kulturális hivatást tölt be. 478 Ezt a birtokot és majort a Vallásalap még akkor sem fogadta el, amikor a földingatlan területét 700 kat. holdra emelte fel az O.F.B. 479 Az O.F.B. Dévaványa község földbirtok-rendezési ügyében a 380/1923. O.F.B. számú ítéletével megváltotta a Magyar Katolikus Vallásalap legelőbirtokát és azt Túrkeve me­gyei város közönsége részére juttatta. 480 Ennek a legelőterületnek a hitelesített műszaki munkarészek szerint 4.064 kat. hold 13 négyszögöl a területe, amelynek kataszteri tisz­ta jövedelme 16.200,06 aranykoronát tesz ki. 481 A Magyar Katolikus Vallásalaptól megváltott 4.064 kat 13 négyszögöl területű ingat­lan megváltási árának újbóli megállapítását kérte dr. Győrffy Kálmán, Túrkeve polgár­mestere. Ennek tárgyalására 1932. november 10-én került sor Túrkeve város tanácster­mében. Itt dr. Székelyhidy József egyesbíró meghallgatta a gazdasági szakértők - Szent­annay Sámuel gazdasági iskolai igazgató (Karcag) és Mészáros Jenő földbirtokos (Kisújszállás) - véleményét, és az 1928. évi XLI. törvénycikk 3.§-ának 1./ bekezdése értelmében úgy döntött, hogy azt az 1931. december 31-i állapot szerint a fent megjelölt 475 O. L. - Z-140. szekció. - 148. csomó. - M-1029. - 8006/1924. O.F.B. számú ítélet, kelte 1924. április 29. 476 O. L. - Z-140. szekció. - 148. csomó. -M-1029. - 4188/1925. O.F.B. számú ítélet, kelte 1925. február 6. 477 O. L.-Z-140. szekció.-255. csomó-M-l 810.-Törzskönyv a Magyar Katolikus Vallásalapról. Kitöltésének ideje: 1925. május 10. 478 O. L. - Z-140. szekció. - 148. csomó. - M-1029. - 8006/1924. O.F.B. számú ítélet, kelte 1924. április 29. 479 O. L. - Z-140. szekció. - 513. csomó. - R-982. - 42.163/1926. O.F.B. számú ítélet, kelte 1926. október 22. 480 O. L. - Z-140. szekció. - 255. csomó. - M-1810. - 380/1923. O.F.B. számú ítélet, kelte 1923. január 4. 481 O. L. - Z-140. szekció. - 255. csomó. - M-1810. - Dévaványa községben az Országos Földbirtokrendező Bíróság 380/1923. számú ítélete alapján a Magyar Katolikus Vallásalaptól megváltott és Túrkeve rendezett tanácsú városnak juttatott terület megosztási földkönyve. - Kivonatos másolat. Kelte: 1932. január 21. 183

Next

/
Oldalképek
Tartalom