Tolnay Gábor szerk.: Ember és környezete. Tudományos ülésszak 1999. november 22–23-án Szolnokon – A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok közleményei 58. (2002)

Nagy Molnár Miklós: A Közép-Alföld fazekassága

szorultak, s ennek az lett az eredménye, hogy a századfordulón a karcagi fazekasság szinte csaknem teljesen megszűnt. A teljes megszűnés, a jelentős visszaesés ellenére sem következett be, amelyben igen fontos szerepe volt az 1903-ban Karcagra települő Ácsi Kovács Jánosnak. Ácsi Kovács János 1920-ig egyedüli fazekasként dolgozott Karcagon. A Szentesről átköltözött fazekasmester elsősorban a szentesi fazekaskultúrát szerette volna meghonosítani a városban, ám ez a törekvése nem járt sikerrel. Korai darabjai fehér alapon zöld csíkozással készültek, de próbálkozott meghonosítani egyéb szentesi motívumokat is. Ebben az időben azonban a karcagi vásárlók inkább a túri zsemlyesárga, „dudi" alapszínű, írókázott virágmotívumokkal díszített edényeket részesítették előnyben. Ennek hatására tehát Ácsi Kovács János is kénytelen volt áttérni a túri stílusra. Tálat, tányért, szilkét, köcsögöt, kantát és bögrét egyaránt készített, díszedényekkel nem foglalkozott. Ácsi Kovács János jelentőségét voltaképpen nem főképpen a sajátmaga készítette darabok jelzik, hanem az a munka, amelyet a karcagi fazekasok kinevelése érdekében folytatott. 1907-ben tanulónak fogadta Kántor Sándort, akinek tehetsége idejekorán kitűnt, s ennek köszönhetően jóval túltett egykori mesterén. Ácsi Kovács 1908-ban Berki Sándort, 1909-ben pedig Szabó Imrét alkalmazta. Szintén nála tanulta a szakma alapjait Major Imre, Mátyus István, Kálmán István, Oláh László és Orsi Lajos is. Ácsi Kovács János fazekasmestert 1923-ban bronzéremmel és díszoklevéllel tüntette ki az Országos Iparegyesület, amelyet nevelő munkájával érdemelt ki. Közel ötven esztendős tevékenysége során 10 fazekas segédet nevelt. Ácsi Kovács János idejében, 1910-ben került Karcagra Székely Szűcs Sándor fazekas és kályhás. Kezdetben a hódmezővásárhelyi fazekasok stílusában készítette edényeit, később már csak cserépkályhákat készített. Századunk első évtizedeiben több helybeli fazekasmester indult, akik később ismertté tették a karcagi fazekasságot. A legismertebb közülük Kántor Sándor lett, aki önálló munkássága során számos újdonságot honosított meg a helyi fazekasságban, s munkásságáért 1978-ban Kossuth-díjat kapott.

2 Az ő és id. F. Szabó Mihály önálló munkássága tehát teljesen új korszakot jelent a karcagi fazekasság történetében, amely egyúttal a magyar népi kerámia legjelesebb fejezetei közé tartozott, illetve tartozik. 2 Kántor Sándor életéről és munkásságáról részletesebben ld. Domanovszky György: Kántor Sándor. Budapest, 1977. -101-