Tolnay Gábor szerk.: Ember és környezete. Tudományos ülésszak 1999. november 22–23-án Szolnokon – A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok közleményei 58. (2002)

Nagy Molnár Miklós: A Közép-Alföld fazekassága

tartozott a város csapszékét borospoharakkal ellátni. Ez nagy teher lehetett az akkori fazekasok számára, amely alól 1810-ben felmentésüket kérték. A felmentést azonban nem adta meg a város vezetősége. A Györfí család fazekasai elsősorban használati edényeket, korsót, kantát készítettek. Ezek formailag inkább a túri hagyományos formákra emlékeztettek, minthogy a mesterséget Mezőtúron tanulták. A múlt század közepétől az 1900-as évekig Karcagon hat fazekas dolgozott: Kónya József, Féke Mihály, Borsos Mihály, Bonc Áron, Rab Imre és Ács Sándor. Kónya József 1812-ben született, s az 1840-es években kezdte a mesterséget. Mázatlan és mázas használati edényeket egyaránt készített. Mázas darabjai főképpen zöld alapszínüek. 1856-ban a karcagi „Ács, molnár, fazekas és bognár egyesült céh" kiscéhmesternek választotta. Ezt a tisztséget egy esztendőn keresztül látta el. A mesterséget szinte az 1882-ben bekövetkezett haláláig folytatta. Féke Mihály 1825-ben született Karcagon, s 1898-ban bekövetkezett haláláig itt élt és dolgozott. Egykori háza és műhelye egy 240 négyszögöl nagyságú telken állott, jórészt innen termelte ki a munkájához szükséges mennyiségű agyagot. Egetőkemencéjét, az akkori városi rendszabályok értelmében, tető alá kellett építenie. Tányérokat, tálakat, kuglófsütőt és más használati edényeket csinált, de készített kulacsot és butellát is. Mázas edényei elsősorban zöldszínüek. Edényformái és díszítőmotívumai már inkább a tiszafüredi fazekasság motívumvilágához álltak közelebb. Borsos Mihály 1826-ban született Karcagon. Edényei elsősorban a tiszafüredi fazekasközpont stílusával, forma- és motívumvilágával mutattak rokonságot. Munkáin a fehér alapszínen, virágmotívumokat alkalmazott díszítőmotívumként. A céhszervezetben 1861-1863-ig kiscéhmesterként tevékenykedett. Bonc Áron 1827-ben született Kisújszálláson, s 1848-ban már Karcagon dolgozott fazekasként. Főképpen mázatlan fekete edényeket készített, bödönt, korsót, amelyet gyakran maga szállított szekéren Debrecenbe, de a karcagi piacon is árusított. A fazekassággal 1895-ben felhagyott, s 191 l-ben bekövetkezett haláláig kemence készítőként dolgozott. Rab Imre 1831-ben született Karcagon, ahol 1903-ban bekövetkezett haláláig élt. Háza a városszélre esett, így égetőkemencéjét - a városi rendelkezések figyelembe vételével - udvarára építhette, s nem kellett tető alá építenie. Készített nagyméretű tálat, butykost, tányért, szilkét, orros kancsót, kulacsot, butellát. Mázas edényei tiszafüredi és mezőtúri stílusban egyaránt készültek. A mázas edényeken kívül csinált mázatlanokat is. Rab Imrét az egyesült céh vezetésébe többször is beválasztották. A XIX. századvégi karcagi jegyzőkönyvekben, s más dokumentumokban olvasható Acs Sándor neve is, aki szintén fazekaskodott bár ő csupán a téli hónapokban dolgozott, a nyári időszakban inkább a földműveléssel foglalkozott. Az általa készített darabok vörösre égetett, mázatlan használati edények voltak. A rendelkezésre álló adatok, illetve a visszaemlékezések alapján a múlt század második felének fazekasairól elmondhatjuk, hogy többségükben a helyi piacokon árulták edényeiket. Ekkor még Karcagon külön edénypiac működött, ahol a helyiek mellett árusítottak a környékbeli, illetve a felvidéki fazekasok is. A század végére azonban a helyi piacokon is egyre kevesebb karcagi fazekast lehetett látni, s egyre kevesebb mester termékét lehetett megvásárolni. A helybeliek a helyi piacokon is fokozatosan háttérbe -100-