Cseri Miklós – Tárnoki Judit szerk.: Népi építészet a Kárpát-medencében a honfoglalástól a 18. századig – A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok közleményei 58. (2001)

Pálóczi-Horváth András: A késő középkori népi építészet régészeti kutatásának újabb eredményei

a boronaépítkezés, úgy látszik, szűkebb földrajzi körzetben volt jellemző, a talpas vázszerkezetnek meglehetősen széles körű elterjedésével kell számolnunk A 14-15. század nem csak az újítás, a kísérletezés időszaka volt a népi építészetben. Az ismert technikák alkalmazásával, a lakótér és a tüzelőszerkezet korszerűsítésével a korabeli igényeknek megfelelő háztípusok és helyi variációik jöttek létre, de ezeknek a középkori típusoknak nem mindegyike élt tovább és vált alapjává valamelyik nagytáji típusnak. A késő középkori és a kora újkori népi építészet régészeti kutatásában a közeljövőben nagyobb figyelmet kellene szentelni az eddig kevéssé ismert területeknek. így például a késő középkorban nagy népsűrűségű és fejlett mezőgazdasággal rendelkező Dél-Dunántúlról még mindig kevés biztos régészeti adatunk van. (Ezt a hiányt remélhetően legalábbis részben pótolni fogják az Ete mezőváros területén jelenleg is folyó feltárások.

134

) Az utóbbi évtized folyamán a népi építészetről tájegységenként megrendezett konferenciák jelentős mértékben hozzájárultak a történeti összefüggések feltárásához a régészeti és a néprajzi lakóházkutatás területén. A fentiekben felvázolt kutatási helyzetképpel ezekhez a közös eredményekhez szerettem volna magam is hozzájárulni. 134. VÍZI Márta-MIKLOS Zsuzsa 1999. 252