Cseri Miklós – Tárnoki Judit szerk.: Népi építészet a Kárpát-medencében a honfoglalástól a 18. századig – A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok közleményei 58. (2001)

Takács Miklós: Az Árpád-kori köznépi lakóház kutatása, különös tekintettel az 1990-es évekre

lepjelenségek pontos megfigyelését célozta leletmentésként folyt: TiszalökRázomon a tiszai vízlépcső építésének a részeként. Az 1970-es és 80-as években pedig szintén az árvízvédelem okán, illetve a bős-nagymarosi vízlépcsőt megelőző munkálatok során indult több helyen is leletmentés a Közép-Tisza-vidéken,

85 illetve a Dunakanyarban: Esztergomban

86 vagy Visegrádon.

87 Egy további, szintén a vízügyi beruházásokhoz kapcsolódó ásatássorozat a Kis-Balaton partjai mentén folyt, és folyik 1979 óta. Bizonyítva azt, hogy a leletmentésként induló feltárások olyan kutatási programmá fejleszthetők, amelyek országos jelentőségű felfedezéseket eredményezhetnek.

88 A felsorolt munkálatok közös jellegzetessége, hogy a feltárások során rendszerint a veszélyeztetett lelőhely legértékesebbnek tartott részét bontották ki, jórészt kézi erővel. Az 1990-es években viszont követelménnyé vált a munkálatok által érintett lelőhely egészének a megmentése, munkagépek nagymértékű bevonásával. Mivel a szemléletváltás Magyarországon az autópálya-leletmentéseken történt meg, döntő jelentőségűnek bizonyult az, hogy egészen az 1980-as évek végéig az autópályák kimaradtak a leletmentésként végzett telepásatások köréből. Annak következtében, hogy az M1, M3, M5, illetve M7 első szakaszainak megépítése során a régészeti leletmentésnek a talaj-előkészítő és/vagy az építési munkákkal párhuzamosan kellett (volna) folynia. Csak az 1980-as és 1990-es évek fordulójának egy kedvező kormányzati döntése révén vált lehetővé az építkezések megindulása előtti, nagy területre kiterjedő, többé-kevésbé szisztematikus leletmentések végrehajtása. Ennek következtében pedig az egyes autópályák építését megelőző mentési kampányok keretei között a korábbiaknál nagyságrendekkel nagyobb, és - ami talán legalább ennyire fontos - egybefüggő területek feltárása vált lehetővé. Azaz átlagossá váltak a hektárnyi kiterjedésű leletmentések, a legnagyobb munkálatok esetében pedig a feltárt terület nagysága a tíz hektárhoz közelített. A fejleményeket legalább két nézőpontból szemlélhetjük. Egyrészt nyilvánvaló az, hogy e nagy kiterjedésű leletmentések a „szükséges rossz" - azaz képletesen szólva mintegy a baleseti sebészet - kategóriájába tartoznak, ahol a gépi humuszelhordás, és/vagy a feltárásra rendelkező idő rövidsége miatt számos megfigyelés elvész. Másrészt azonban az utóbbi évek tapasztalati alapján azt is joggal sejthetjük, hogy az autópálya-építkezések során már 1965 és '88 között is több tíz alkalommal vezették át a nyomvonalat Árpád-kori falvak helyén, és még ennél is több egykori lelőhely eshetett áldozatául a homok- és agyagkitermelésnek. A kora középkori telephelyek azonban - egyetlen, Tatabánya környéki kivételtől eltekintve

89 - mind nyomtalanul eltűntek, és az egyetlen kivétel is avar korinak bizonyult. Amikor tehát keserű szájízzel az autópálya-leletmentéseken bekövetkező információvesztés tényét állapítjuk meg, nem feledkezhetünk meg arról, hogy a gépi talajelhordással egybekötött „nagyüzemi módszerű" leletmentés még mindig a kevésbé rossz megoldás. Hiszen éppen ennek következtében vált átlagossá a több hektárra kiterjedő feltárás, hatványozódott meg az ismeretanyag. Azaz dolgozatunk témájánál maradva: míg az 1980-as évek vége előtt az LASZLOVSZKY József 1991. 317-384. HORVÁTH István 1979a. 37-44.; HORVÁTH István 1979b. 85-86.; MOLNÁR Erzsébet 1990. 85GRÓF Péter 1993. 513-532. A középkori telepásatások eredményeit összefoglalta: VÁNDOR László 1996. 144-150. SZATMÁRI Sarolta 1982-1983. 73-79. 14