Barna Gábor szerk.: Társadalom, kultúra, természet. Tanulmányok a 60 éves Bellon Tibor tiszteletére – A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok közleményei 57. (2001)
Paraszti gazdálkodás és tárgyi kultúra - Szilágyi Miklós: A fogás. Adatok a földterület és a szántási idő tagolásához
200 Szilágyi Miklós jelentését írják körül. Eszerint: nemcsak „egyszeri nekifogással megszántott földterület" jelentésű volt a szó, hanem az egy tagban lévő földdarabnak a művelési ágak, müveléstechnikai megfontolások alapján elkülönített kisebb egységeit is jelentette. É. Kiss Sándor 1940-ben, Hajdúhadház földmüvelésének „műszókincséről" összeállított szótárában pontosan megfogalmazta ezt a kettős jelentést: „1. A hadházi ember a földjét fogásokra osztva használja. Ezt a fődet három fogásba használom. Egybe termelek apró magot, egybe kapást, egybe takarmánt. Annyi fogás a földje, ahány táblára van osztva. 2. Mást jelent a fogás, ha azt mondja: Ezt a fődet három fogásra szántottam ki. Háromszor kellett nekifogni, háromszor kellett befogni addig a jószágot. Hajnaltúl fröstökig jó fogást szántottam, ami maradt, még egy fogáson kiszántom." A termőföld beosztásának ugyanez a szemlélete fogalmazódik meg - bár Átányon csak a szántási egységet nevezték fogásnak - az arányokról és mértékekről szóló Atány-monográfiában: egy tábla föld, mely ugyanazzal a maggal van bevetve és lehetőleg külön is szántják, egy-három hold (de fél holdnál nem lehet kisebb), s ezek vannak azután beosztva „kisebb egységekre, fogásokra, amit egyszerre fog föl szántásra a gazda." E kisebb egységet a szántási technikával értelmezi Fél Edit és Hofer Tamás: kívánatos, hogy a föld két végén ne legyen túl hosszú az üresjárat, de túl rövid sem, mert akkor sok a barázda - a 10-12 öl széles fogás az ideális. A fogás kettős jelentése - s eldönthetetlen, hogy csak a hiányos-pontatlan leírásnak köszönhetően vagy a helyi szóhasználatban ugyanígy - korántsem különböztetődik meg minden adatközlésben ennyire egyértelműen! Kiss Lajos a kisbéres szántás-tanulása kapcsán emlegeti a fogást, így idézvén a szóbeli oktatás után elhangzó utasítást: „Úgy igyekezz, [...] hogy délig fel legyen szántva ez a fogás föld, ami alatt 20-24 lépés szélességű, két vontató közötti földszalagot ért". A hódmezővásárhelyi kisbérestől elvárt munkateljesítmény: „Két ökörrel, ha nem lazsukál, egy kis holdnyi területet szánt fel egy nap alatt. Jó két lóval valamivel többet. Délben két óra hossza az etetésidő". Majd azt részletezi Kiss Lajos, hogy „a fogásokat egyik évben össze-, a másikban széjjelszántják. " Ez utóbbi esetben valószínűleg nem „egy befogással felszántandó terület" a szó jelentése. Ahogy az öregbéres munkáját részletező fejezetben is homályban marad a jelentés: „Szokták úgy is, hogy három fogás földre hárman mennek vetni, elöl az öreg gazda, a következő fogásban a tanyásbéres, a harmadikban a béres, a legfiatalabb." Nagy Gyula - a Vásárhelyi-puszta földművelését bemutatva - a széjjelszántás leírásakor értelmezi a szót, s indokolja meg, hogy miért szokták a nagyobb földdarabot kisebb egységekben szántani: mivel a parcella két szélén kezdik a szántást, s mindig balra fordulnak, „ha széles a tábla, akkor fogásokra osztják", mert ha nem osztanák, túl sokat menne üresen az iga. „A szabályos fogás 15 öl. Kimérik öllel, 7 É. Kiss 1995. 83-84. (1. még: 23.) - Az annak idején a dialektológia követelményei szerint leírt idézetek írásképét ez alkalommal egyszerűsítettem. 8 Fél-Hofer 1997.44. 9 Kiss 1981.1.86-88. "Kiss 1981.1. 111.
