Barna Gábor szerk.: Társadalom, kultúra, természet. Tanulmányok a 60 éves Bellon Tibor tiszteletére – A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok közleményei 57. (2001)
Paraszti gazdálkodás és tárgyi kultúra - Simon András: A gúzsos szőlőprés. A mustnyerés archaikus eszköze és technológiája Délnyugat-Magyarországon
250 Simon András Péter mikro vizsgálatai azt mutatják, hogy a Dél-Dunántúl területén a hajlékok egyharmadában nem volt sajtó, a családi és ikerpincékben közösen préseltek, s a bérbe préselés is elterjedt volt. A Dunántúl paraszti szőlőterületein máig megtalálható viszonylag nagy számban a főfás prések két típusváltozata: a gúzsos és a garatos prés. E két présforma századokon keresztül egymás mellett élt, majd kisebb helyigénye miatt fokozatosan a garatos megoldás jutott nagyobb szerephez. A gúzsos prés elterjedtségéről Vincze István ekképp vélekedik: „A borsajtóknak ezzel az igen ősi formájával magyar területen napjainkig már csak Délnyugat-Dunántúlon, Nagykanizsa környékén találkozunk. " E típus érdekessége, hogy az összezúzott szőlő nem egy állandó térfogatú, lécekből összeszerkesztett garatba (törkölyládába) kerül, hanem a nyomógerenda (bálvány) alatt szimmetrikusan elhelyezkedő présmelencébe lapátolják, és erdei iszalagból (Clematis vitaiba) vagy borókafenyőből (Juniperus communis) font gúzzsal tekerik körbe. Martha Bauer a gúzsos technika archaikus voltára következtet, amikor Saria régészeti munkájára hivatkozva megállapítja, hogy a rómaiak a reszüretelt terményt ún. funes torculi-vdX tekerték körül. A szerző feltételezése szerint e megoldás a préskosár használata előtt általános lehetett. Dél-Németország területéről 1475-ből maradt fenn olyan szüreti ábrázolás, melyen világosan látható, hogy a présszerkezet melencéjében a szőlőt növényi fonadék fogja körbe spirálisan. A XVII. század elejéről (1617) Martha Bauer Rusztról említ okleveles adatot a gúzsos technológiára. A préskosár ismerete és használata előtt a gyakorlat az volt, hogy a préselendő anyagot felöntötték a présasztalra (présmelence), majd fűz- vagy nyírfavesszőből font, 15-20 m hosszú gúzzsal spirálisan körbetekerték. E vesszőfonatot Zucht-nak nevezték. A szerző XX. század közepi vizsgálatai szerint ÉszakBurgenlandban a Zucht alkalmazása már az idős szőlősgazdák emlékezetében sem él, Dél-Burgenlandban viszont (pl. Rechnitz és Heiligenkreutz környékén) még ismert, de már nincsen használatban e technológia. 2 A gúzsos szőlőprés első részletes, magyar nyelvű, de nem néprajzi igényű és célzatú leírása Tersánczky József nagykanizsai orvostól származik 1869-ből, aki aki így foglalja össze e munkaeszköz lényegét: „ ...általa egyszerre roppant nagy összeget, néha egy egész termést is, ki lehet préselni a lehető legrövidebb idő alatt, minden emberi erő megkímélésével. " 24 (4. kép) A néprajzi irodalomban a Balatonmelléki regős prőst vizsgálva Jankó János - Tersánczky szavait átvéve - tesz említést a gúzsos présekről, majd ezt írja: „Ilyen cserényes prőst a Balaton mellett 18 Kecskés 1992. 176. 19 Vincze 1958. 4. 20 Bauer 1954. 101., 4. jegyzetpont 21 Hoffmann 1998.353. 22 Bauer 1954. 101. 23 Bauer 1954. 101. 24 Tersánczky 1869. 291-295.
