Kaposvári Gyöngyi szerk.: Varia museologica. Dolgozatok a szolnoki múzeum gyűjtőterületéről. Kaposvári Gyula válogatott írásai és bibliográfiája – A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok közleményei 55-56. (1996)

Munkáival szerepelt több magyar és nemzetközi kiállításon, Tallinban, Szófiában, Moszkvában, Stokholmban, Berlinben, Nápolyban, Torinóban, Kubában, Tokióban, valamint a firenzei, a freybourgi és a Banska Bystrica-i grafikai biennálékon. 1973-ban Munkácsy-díjat, valamint a Szolnok Megyei Tanács Művészeti Díját, 1975-ben a szegedi „Nyári Tárlat" fesztiváldíját, a suboticai grafikai kiállítás Művészeti díját, 1976-ban pedig az „Alföldi Tárlat" Munkácsy-érmét és a „Dél-alföldi Tárlat" Koszta József-érmét, 1981-ben a Pannónia díjat kapta. A Szolnoki Nyomda kollektívája Gácsi Mihály művészetének kíván áldozni azzal, hogy alkotásai közül zömmel a kisgrafikakat, ex libriseket kívánja e minikönyvben közreadni, amelynek méretei könnyebben reprodukálhatók, de az életmű teljessége indokolja, hogy egyes nagyobb méretű alkotásokból részleteket emeljünk ki, amelyek önállóan is megállják a helyüket. Nemcsak a grafikusművészt, szellemi társunkat kívánjuk megtisztelni ezzel a kiadvánnyal, hanem a könyvművészt, a könyvszerető embert is. A szolnoki festőiskola, Bécs, 1975. 7-12. p. ill. Pettenkofen és Szolnok A festőművészet számára Szolnokot August von Pettenkofen fedezte fel, és elindítója lett egy - immár 125 éve - folyamatosan működő képzőművészeti életnek. Pettenkofen 1849 elején mint csataképfestő járt először Szolnokon, hiszen az 1849. január 22-i szolnoki ütközetről litográfiát is készített.

1 Szolnokot, ezt a festői kisvárost a tiszai gőzhajózás és a vasút élénk forgalmú piaccá fejlesztette, amelyet a Tisza menti falvak és a nagyhatárú Alföld népe is felkeresett. S amikor Pettenkofen 1851-ben Szolnokra érkezett, festői képzeletét megragadta az ott látott színes, forgatagos látvány, a szolnoki piac tarka, változó, színpompás élete, a Tisza és a Zagyva festői partja, a színpompás viselet. „A házak régente nem tarkák voltak, hanem fehérre meszeltek, nád vagy zsupfedél borította őket ... A lányok még ingvállban jártak, fejüket kendő nem takarta; hosszan lecsüngő hajfonatot viseltek, melyet szalag fűzött össze. A férfinép szűrben, ködmönben álldogált. Por és sártenger volt".

2 Először talán még csak ezek az etnográfiai érdekességek ragadják meg figyelmét, de művészi fejlődésére nagy hatással vannak, mert a litográfiáin szereplő lovak modoros tartása szolnoki képein már valóságos hús-vér lovakká változik. Festési módszerére, témáira érdekes adatot találunk a világhírű könyvnyomdász, Kner Izidor visszaemlékezéseiben, aki inaséveit egy szolnoki könyvkötőnél töltötte: „Pettenkofen, a Szolnokon megtelepedett bécsi festőművész időnként összeszedte művészeti folyóiratait, műtörténeti könyveit, melyek már nagyszerű illusztrációk miatt is érdekeltek ... Liferálni is magamnak kellett a kész munkát, és az első alkalommal a művész húsz krajcárral kínált meg, amit nem fogadtam el, hanem kipirult arccal kértem, hogy engedje inkább képeit megnézni" mivel Pettenkofen akkor is egy piactéri jeleneten dolgozott az állvány előtt - „erre 1 Megjelent a „Zwölf Scenen aus der Ehrenhalle des K. K. Militär Fuhrwesencorps" sorozatban 2 Rózsaffy, Dezső: Pettenkofen Szolnokon. Művészet. 1905, 391 p. 465