Kaposvári Gyöngyi szerk.: Varia museologica. Dolgozatok a szolnoki múzeum gyűjtőterületéről. Kaposvári Gyula válogatott írásai és bibliográfiája – A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok közleményei 55-56. (1996)

Ceglédi indóházba vonuljon, s várja be a hadtest oda érkeztét, melyhez nem sokára hozzá is csatlakoztunk, s a vaspályán elindultunk lefelé Szolnokba. Természetesen csak gyalog! mert az ellenség minden gőz mozdonyt és vagonyt elvitt magával; mit a honvédek azzal toroltak meg, hogy a vaspálya síneket, többhelyen felszaggatva elrombolták; a pályaőr házaknál levő, jelző vörös kosarakat levagdalták a rudakról stb. A huszárok s az ágyúk az országúton haladtak lefelé Abonyon keresztül késő este értünk Szolnokba, hol be lettünk szállásolva. Másnap reggel z.aljunk el leit többfelé rendelve, századonként őrállomásra. Én szakaszommal, a sóház őrzésére voltam ki küldve; s az előtte álló katonai őrtanyát elfoglaltam, s az őröket a ki rendelt állásokról felváltattam. Itt a sóházban, só ugyan nem volt! de volt fegyver elég! melyet az ellenség a városban és a vidéken összeszedett, s Jellasics itt halmoztatta fel; a sóház zsúfolásig meg volt rakva, kard, puska, kasza s a világnak mindennemű fegyvereiből. Utána való nap elindultunk Törökszentmiklós felé, ott hagyva Szolnokot egész táborunk; s Szolnokot az ellenség utánunk újra elfoglalta. Mi pedig behúzódtunk Madarasra, hol több napig tanyáztunk..." 14 Az állandó védekezésből és hátrálásból a megszervezett honvédsereg 1849 tavaszán lendületes ellentámadásba csap át. Megindul a dicsőséges „tavaszi hadjárat". Első jelentős sikerét Szolnoknál 1849. március 5-én éri el. A győzelem híre futótűzként járja be az országot. Hogy mennyire fontosnak tartja a győzelmet Kossuth. mutatja az, hogy maga számol be róla a Közlöny hasábjain. „Hivatalos hadijelentés. A derék Damjanich tábornok Szolnokról mártius 6-áról következőleg tudósít: »Hazafias tisztelettel van szerencsém a honvédelmi bizottmánynak jelenteni, hogy tegnap Szolnokot elfoglaltam; az ellenséget vad megfutamlásra kényszerítettem. A megrémült ellenség szaladásában sok hadiszerelvényeket, sőt a 2-dik vasasezred pénztárát is visszahagyta. 400-nál több fogoly, e közt törzs- és főtisztek, tizenegy db 6 és 12 fontos ágyúk, 20 db lőszer- és társzekerek, nevezetes mennyiségű lőszerek. fegyverek és fentemlített pénztárban mintegy 7000 ezüstforintok birtokunkba jutottak. Az ágyúk és társzekerek lovastul foglaltattak el, melyeknek száma 100 db-ra megyén. Damjanich tábornok.« A vitéz tábornok ezen tudósítását becses ajándékul egy pár elfogott ellenséges zászló szalagjainak, közöttük a Ferenc József könnyű-lovasezred zászlószalagának a bizottmányhoz való beküldésével kíséri. Viszont a magukat kitüntetett egyes bajnokok, s egész zászlóaljak neveinek hivatalos felterjesztésére utasíttatott, miszerint a nemzet megmutathassa, hogy hős védjei iránt hálásnak lenni legszentebb kötelességének ismeri. Debrecen, márt. 7-én 1849. A honv. bizottm. elnöke Kossuth Lajos" Kossuth Lajos ígéretének lett is foganatja. Hamarosan, már március 10-én olvas­ható volt a Közlönyben: „A haza nevében, az országgyűlés által választott országos honvédelmi bizottmány, márt. 8. 3049/e. szám alatt kelt rendelete alapján: ...Dam­janich tábornok úr, az ördöghídi, alibunári, jarkováczi, tamasováczi sáncot ostromlása és bevétele, de különösen az utóbbi, szolnoki véres ütközet és Szolnok bevétele 14 Mezősi Károly: „Tisza melléki táborozás, s Szolnok bevétele" címen részletesen ismerteti a kiskunfélegyházi múzeum birtokában levő kéziratot. Jászkunság, 1955. évf. 2. sz. 21-26. 289

Next

/
Oldalképek
Tartalom