Kaposvári Gyöngyi szerk.: Varia museologica. Dolgozatok a szolnoki múzeum gyűjtőterületéről. Kaposvári Gyula válogatott írásai és bibliográfiája – A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok közleményei 55-56. (1996)

érdekesebb, ha eddig nem ismert forrás alapján világítjuk meg a csata lefolyását: „A tegnapi csata, minthogy Szolnokon történt, érintetlen nem maradhat... Pe rezei Mór jeles hadvezér kémek által értesülve arról, hogy Ottinger Cs. kir. táborszernagy csak azért nem bátorkodik előre, s Debrecen felé vonulni, mert Budáról semmi segítséget nem kapott, kellő rendelést tett arról, hogy szépszámú hadinépének egy része Szolnokon fölül, az úgynevezett Szóró csárdán innen, a másik Szolnokon alól paládicsi puszta irányában, s széltében jól befagyott s így hídként szolgáló Tiszán átkelvén, az egyenesen a Tiszahídnak jövő harmadik résszel, vagyis az igazi magyar hadtesttel egyesüljön, s a Szolnokon tartózkodó két nehéz lovas ezredet egészen bekerítse... A csel kivitelére az idő kedvezett a magyaroknak annyiból, mert a fölöttébb sűrű ködben anélkül, hogy megláttassanak, bátran jöhettek minden felől. De az elbízott egynéhány huszárok okozták, hogy Perczel terve nem sikerült, minthogy ők egy jó félórával hamarább, mint a terv szerint kellett,... benyargalván a városba és sikoltó lármát ütvén, nem akarva is, ezen elhamarkodásokkal egy piczin időt engedtek... Ottinger Cs. táborszernagynak arra, hogy a városból Abony felé kivonuljon..."

109 A császári seregek előnyomulása miatt a Cegléden túlra előtört magyar sereget Perczel Mór a túlerő elől a Tisza bal partjára vonta vissza. így Szolnokot osztrákok szállták meg. Karger, majd Gramont osztrák tábornok elrendelte Szolnok megerősítését. A Tisza-híd Szanda felőli végénél erős hídfőállást létesítettek, a Tisza-parton végig sáncokat építettek: „teménytelén nép zavartatott Szolnokba a tiszáninneni környékből, jelesen Rékas, Újszász, Györgye, Szele, Cegléd, Nagykőrös, Abony és tószegiek dolgoztak a sánc csináláson."

110 Keserűen jegyzi meg az egykori krónikás azt is, hogy a munkálatokat irányító Gramont császári tábornok: „...igen gyászos emléket hagyott maga után az által, hogy a Szanda felé vivő töltés melletti izmos fűz- és topolyfákat, melyek századok óta az árvíz habjai ellen dacolva nagy tartalékául voltak a töltésnek, minden jóérzésű ember fájdalmára, de Szolnok városnak kiszámíthatatlan kárára, mindkét oldalról és még nagy darabon kivágatta anélkül pedig, hogy magának használjon..." Február közepe táján az addig Délvidéken harcoló honvédsereg Damjanich irányítása alatt megérkezett Cibakháza, Tiszaföldvár, Törökszentmiklós térségébe. A magyar honvédekre kemény feladat várt. El kellett foglalniok a természettől is jól védett Szolnokot. A Szanda felől jövő töltés - mindkét oldalán a tavaszi áradás végtelen tengere - kínálkozott legrövidebb támadási irányként. Helyette Damjanich ügyes és vakmerő haditerve szerint Vécsey tábornok Szanda felől színlelt támadással magára vonja az osztrák véderők figyelmét. Ezalatt Damjanich hadosztálya Cibakháza-Vezseny táján átkel a Tiszán, és Várkonyon, Tószegen át erőltetett menetben éjszaka megközelítette Szolnokot. 1849. március 5-én reggel Szolnok délnyugati szegélyén, a mai papírgyár táján szuronyrohammal támadták meg az osztrák tüzérséget, akik felszereléssel együtt estek fogságba. (Ez a jelenet látható Chiovini Ferenc: A szolnoki csata c. festményén.) 109 Hist. Domus III.: 45. 110 Uo. 211