Kaposvári Gyöngyi szerk.: Varia museologica. Dolgozatok a szolnoki múzeum gyűjtőterületéről. Kaposvári Gyula válogatott írásai és bibliográfiája – A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok közleményei 55-56. (1996)
angolszász légitámadások következtében a vasútállomás környékén fekvő házakban lévő magángyűjtemények is. A magángyűjteményekben lévő értékes művészeti anyagból még a Szolnoki Művésztelep reprezentatív kiállítására is kölcsönkértek alkotásokat, mint tették ezt 1936 tavaszán a Nemzeti Szalonban rendezett tárlaton, ahol például Mihalik Dániel, a korán elhunyt festőművész alkotásai közül a Zagyvapart a Művészeti Egyesület tulajdona volt, a Halásztanya a Tisza partján és a Márciusban című olajképeket a Mezőgazdasági Takarékpénztár kölcsönözte, a Besenyszögi tanya és az Augusztusi nap című olajfestmények pedig Kalmár Miksa tulajdonát képezték. Nem véletlenül írták a tárlat katalógusának előszavában: „Ha körülnézünk az első terem retrospektív képanyagán, úgy szolnoki lokálpatriotizmussal büszkén állapíthatjuk meg, hogy a képek túlnyomó többségben szolnoki magántulajdonban vannak. Es nincsen ma lakás Szolnokon, amelyben a művésztelep tagjainak képei ne volnának. Melyik vidéki magyar város tud ilyen gyűjteményt felmutatni?" Kalmár Miksa férfi divatárú üzlete a városháza mellett, a mai gyógyszertár helyén volt. Szerencsésen visszatért a nácik fogságából. így el tudta mondani, hogy családjukat milyen veszteség érte. Mihalik Dániel a velencei biennalen Grand Prix-t nyert festőművész a család barátja volt és így természetes, hogy ünnepi évfordulókor egy-egy Mihalik képpel lepték meg egymást. Évek során a festmények száma 35-re emelkedett. Egy tárlatra elegendő festményből semmi sem maradt, a lakásba beszállásolt náci katonák vitték magukkal. A műgyűjtemények sorsát a rendszeressé váló légitámadások is veszélyeztették. Védekezésül a lakosság egy része vidékre menekült, de a kormányzati intézkedésre egész hivatalok kényszerültek a város elhagyására, így például az OTI dolgozói családjukkal együtt Tiszaföldvárra költöztek. A máskor nyaranként benépesült művésztelep műtermei is kiürültek, csak a néhány, csendesebb napon dolgozott a telepen Baranyó Sándor és Benedek Jenő festőművész. A művésztelepi park árnyas fái alá német páncélosok húzódtak a repülők elől, tönkretéve a ragyogó ezüstfenyőket. A Bástya utcára néző sarkon a Chiovini műtermében lévő berendezések és festmények láthatók egy fényképen, amelyből csak az ikonszerű, formájú Szent László vízfakasztása című freskóvázlat maradt meg. A saroktól balra lévő falon - egy másik fotó - tíz nagyobb festmény volt látható, amelyekből semmi sem maradt. Patay Mihály műtermének pusztulását látva mondta a Tiszavidék riporterének 1947. március 23-án: ,,... Hazaérkezésem után bizony szinte letört, amikor megtudtam, hogy a művészteleppel együtt összes ottlevő munkám, eszközöm, értékeim megsemmisültek." Patay Mihály művészetéről nem véletlenül írták: „Izzik a fény a lapjain". Mindkét képen feltűnik dr. Kerekes Sándor neve, aki a Művészeti Egyesület tevékeny tagja volt, s országos hírű kisgrafika-ex libris gyűjteménye volt, amely ugyancsak elpusztult. A Rómából küldött és a fél évszázados újévköszöntő lapjai sejtetni engedik a veszteség nagyságát. Kerekes Sándor gyűjteménye elismertségére vall az a tény, hogy a Lyka Károly vezette Magyar Kisgrafika Barátok Köre második kirándulásán, 1939-ben Szolnokot kereste fel, hogy a házigazda ex libris gyűjteményét megtekintse. Ez alkalomra Patay Mihály külön emléklapot készített, ennek is csak a nyomatát ismerjük. 485
