Kaposvári Gyöngyi szerk.: Varia museologica. Dolgozatok a szolnoki múzeum gyűjtőterületéről. Kaposvári Gyula válogatott írásai és bibliográfiája – A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok közleményei 55-56. (1996)

gő érettségi tablókat, s ami talán legnagyobb veszteség: a díszterem faláról is elhordták a gimnázium igazgatóinak értékes portréit, a szolnoki művészek alkotásait. Verseghy Ferenc nagyméretű egészalakos temperaképét külön is említhetem. Az egykori pálos szerzetest, Szolnok szülöttét a tiszai panorámát is ábrázolva, hol „remegő szemeimbe az első nap ragyogás ötlött..." festette meg Chiovini Ferenc. Mintegy két évtizedig ezt is az elhurcolt képek közt tartottuk számon, míg a Hajnal utca egyik kis háza udvarán egy fészerben - néprajzi anyagot kutatva - egy hengerszerűen összehajtott festménymaradványban ráismertem a kereseti Verseghy-képre. Chiovini Ferencnek megmutatva láthatóvá vált, hogy a temperafestmény helyrehozhatatlanul szétázott, a vászna tönkrement. Tudunk olyan megdöbbentő esetről is, hogy enyvezett falemezre festett Aba Novák-képeket felfűrészelve kitört ablaküvegek pótlására használtak. Magam is gyűjtöttem egy Pólya Iván-képet, amellyel az ablakot beszögelték. A pusztulásnak egy másik megdöbbentő példája: Patay Mihály itáliai tanulmányútja során készült fametszeteinek körte- vagy gyertyánfa nyomódúcait a Művésztelep műtermeibe „bekvártélyozott" szovjet katonai alakulatok téglaként használták fel, hogy a sáros utat valahogy elkerüljék. Szétrohadtak a pótolhatatlan nyomódúcok, mialatt a jeles művész 1947-ig szovjet hadifogságban szenvedett. Még szerencse, hogy egy-egy bekeretezett nyomat ezekből megmaradt, mert azokat Patay Mihály a már említett Katz bácsira, a Tisza Szálló portására bízta, s ő a lakásán híven megőrizte azokat. Mekkora veszteség a nyomódúcok pusztulása: „Nápoly" (a füstölgő Vezúvval). a „Firenzei háztetők", a „Toscanai táj", a „Halászok" sorozat. Népművészeti szempontból is nagy veszteség a 30x20 cm-es „Menyegzős pár" (szolnoki népviseletben) és a „Kalotaszegi szoba" (30x24 cm-es) nyomódúcainak hiánya. 1955-ben - sokak ösztönzésére - 40x30 cm-es, nagyobb méretben megfaragta a „Kalotaszegi szoba II."-t, olvasóink tehát inkább ezt ismerik. Nem hagyhatom említetlenül a velencei „Ponte di Rialto"-t, a firenzei Pallazo „Vecchio Lucidate"-t, a „Via del Oro"-t és a nagyméretű „Ravello" című fametszetet. Vasárnap. Szolnoki magazin. II. évf. 1. sz. 1992. jan. 5. 8. p. ül. III. A Szolnoki Művésztelep műtermeiben - közte a két egybenyitott műteremben állandó képtárként bemutatott ,, művészeti egyesületi törzsgyűjtemény" veszélyeztetettsége 1944. március 19-én kezdődött, amikor a hitleri hadsereg egységei Szolnokot is megszállták. A vasútállomás mellett fürdő- és fertőtlenítő állomást rendeztek be, ahol a keleti frontról érkező katonavonatok szabadságolt katonáit otthonukba irányították. A német katonai bázis kiszolgálására nagyszámú katonát állomásoztattak Szolnokon, tisztjeik, altisztjeik beszállásolására módosabb polgári lakásokat vettek igénybe. Ezeknek értékes bútorait, képgyűjteményét - különösen az életbe léptetett jogtipró törvények bevezetése után - a zömében zsidó tulajdon esetén háborús szerzeménynek tekintvén, kezdetben csak áthelyezés alkalmával vitték magukkal. Ez még fokozódott, amikor a szovjet hadsereg nyomasztó fölénye elől a város feladására kényszerültek. A háborús pusztításnak estek áldozatul az 1944. június 2-tól rendszeressé váló 484