Kaposvári Gyöngyi szerk.: Varia museologica. Dolgozatok a szolnoki múzeum gyűjtőterületéről. Kaposvári Gyula válogatott írásai és bibliográfiája – A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok közleményei 55-56. (1996)

A II. világháború pusztításai nem kímélték a színházat sem. Még élénken emlékszem a felszabadulás utáni első előadásokra. A szép piros bársonyfüggönynek a fele hiányzott, s az újjáépítés kezdetén csak egyszerű, festett vászonnal lehetett kiegészíteni. Sok munka, sok fáradozás kellett ahhoz, hogy feléledjen a színház, és tágra nyissa kapuit a dolgozók előtt. /l Szigligeti Színház az 1910-es években 1949-ben végre megvalósult a szolnoki közönség álma is. Állandó társulattal a kecskeméti Katona József Színház 84 tagú művészgárdával kezdte meg féléves műsorát. Az állami színház csatát nyert Szolnokon. Olyan előadások, mint A kertész kutyája, Dohányon vett kapitány, Filmcsillag stb.; olyan színészek, mint Márki Géza, Solymosi Imre, Pethes Ferenc stb., s hozzá addig még Szolnokon soha nem látott pompás díszletek, jelmezek, színészi alakítások azt eredményezték, hogy rövid idő alatt népszerűek lettek a bérletek. Egyszóval a színház belopta magát a szolnoki közönség szívébe. 1950-5 l-ben már könnyebb volt a színház helyzete. Nagy energiával indul meg a bérletezés. Ekkor merül fel először az önálló szolnoki színház terve is. A Szolnok Megyei Néplap írja: „A bérlet megrendelő ívén ez a jelmondat világít: A kultúra fegyver a dolgozók kezében! A bérletezési felhívás sikerétől függ az is, hogy lesz-e állandó színház Szolnokon". 7 A bérletezés igen eredményes volt. A színházi évadban 131 előadásnak 47.770 látogatója volt, és ehhez még hozzájön a 88 tájelőadás 24.172 látogatója. Az 1951-52-es színházi évadban a Szolnokon tartott 376 előadásnak 159.065 és a 141 táj előadásnak 49.390 látogatója volt. S sorolhatnánk részletesen a sikeresnél sikeresebb darabokat és színházi évadokat, de csak néhány fontosabb dátumot szeretnék megemlíteni. 8 1954-55-ben az önálló békéscsabai színház megteremtésével 7 Szolnok Megyei Néplap, 1951. évf. 8. sz. 8 Kaposvári Gyula: A Szolnoki Szigligeti Színház államosításának tíz esztendeje. - Kéziratban a szolnoki múzeum adattárában. 442

Next

/
Oldalképek
Tartalom