Vadász István: A Közép-Tiszavidék kisvárosai a XIX–XX. században – A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok közleményei 54. (1995)

a változás üteme eltér a többi központétól. A mezőgazdaságban foglalkoztatottak aránya mérsékeltebben csökken, az ipari-építőipari foglalkoztatottak aránya nem kiugróan magas. A többi centrum foglalkozási szerkezetében dinamikusabb a változás. A mezőgazdasági keresők aránya gyorsabban csökken, az iparban és a tercier szektorban dolgozók aránya pedig jelentősen növekszik. Kunhegyesen, Polgáron és Tiszafüreden inkább az ipari foglalkoztatottak, Hevesen és Mezöcsáton pedig jobban a tercier szektor aránya emelkedett. Az ismert ipari szerepkör jelentősége miatt Tiszaújváros foglalkozási szerkezete ugyanakkor még mindig szélsőségesnek mondható (ipar-építőipar = 68%, mezőgazdaság = 4%, tercier szektor = 28%). 6. Akkor is szembetünőek a változások, ha az egyes funkciócsoportokon belüli tényezők és intézmények 1925—1991 közötti alakulását áttekintjük (28. a, b, с Д e ábra). Azt láthatjuk, hogy 1925 körül a vizsgált centrumok mindegyike rendelkezett az elemzésbe bevont intézmények jelentős részével. Az intézmény-ellátottság tekintetében természetesen számottevő különbség volt a járásszékhelyek és az egyéb centrumok közölt. Hevesen, Mezőcsáton és különösen Tiszafüreden a szóbanforgó intézmények magas arányban voltak jelen, de Kunhegyes is viszonylag kiegyensúlyozott intézményi adottságokkal rendelkezett (talán a közigazgatás területét kivéve). Jellemző, hogy a legmagasabb (Tiszafüred) és a legalacsonyabb (Poroszló) számú intézménnyel rendelkező centrum között mindössze kétszeres volt a különbség. Feltűnő még, hogy a kiskereskedelmi és a szolgáltatási funkció mindegyik vizsgált központban a legfejlettebb tényezők közé tartozott. Napjainkra a helyzet alaposan megváltozott. Egy részi növekedett a legfejlettebb és a leszakadó centrumok közötti különbség. A legtöbb (Tiszaújváros) és a legkevesebb (Abádszalók) központi funkcióit befogadó centrum között immár közel négyszeres az eltérés. Ugyanakkor az is jellemző, hogy a vizsgált tényezők előfordulási aránya napjainkban még a legfejlettebb központokban is alacsonyabb. 1925-ben a legtöbb intézményt befogadó centrum a vizsgált tényezők 92%-ával, 1991—-92-ben pedig 84%-ával rendelkezett. A legnyilvánvalóbb Abádszalók, Kunmadaras és Poroszló településhálózati szerepvesztése. A központi funkciót hordozó intézmények számának csökkenése Mezőcsát, Kunhegyes és Polgár esetében is jól nyomon követhető. 162