Vadász István: A Közép-Tiszavidék kisvárosai a XIX–XX. században – A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok közleményei 54. (1995)

kapacitású malma révén szintén fontos szerepet játszott a környék ellátásában. Feltűnő, egyéb térségen kívüli központok vonzóhatása is. A Tárna mentén Jászárokszállás, a Sajó és a Hejő folyása mellett pedig Ónod és Nyékládháza szerepe figyelemre méltó. c) A termékgyűjtő tevékenység területi hatása A termelési-gazdasági jellegű kapcsolatok között igen fontos sze­repe volt a termékgyűjtő- és elosztó tevékenységek által teremtett kapcsolatoknak. A gabona- és terményfelvásárlók, a tej-, tojás-, ba­romfi-felvásárlók, a gyapjú-, toll-, bőrkereskedők és a dohánybeváltó hivatalok igen nagy területet kapcsoltak be egy adott térség gazda­sági vérkeringésébe. Meg kell azonban jegyeznem, hogy ez a tevékenység sem kon­centrálódik kizárólag a központokba, hisz ez a szerepkör lényegében véve falusi településeken is kialakulhat, bár nagyobb méretekben és megfelelő szervezeti kiépítettségben inkább a kisebb központokra jel­lemző. Gabona- és terményfelvásárló, továbbá tojás- és baromfi­kereskedő ugyanis igen sok településen volt (17—20 település). A legjelentősebb terményfelvásárlók inkább a központokba települtek, a gyapjú-, toll- és bőrkereskedők pedig szinte kizárólag ott alapítottak telephelyeket (Tiszafüred, Heves, Mezőcsát, Polgár, Kunhegyes, Kun­madaras). Megállapíthatjuk, hogy Heves vonzáskörzetét 7, Tiszafüred és Mezőcsát vonzáskörzetét pedig egyaránt 6—6 település alkotja (10. ábra). Kunmadaras terményfelvásárló-gyűjtő funkciója 4, Polgáré 3, Kunhegyesé 2, Abádszalóké és Poroszlóé pedig mindössze 1—1 tele­pülést vonz. Ezen funkciócsoport vizsgálatakor feltétlenül ki kell emelni, hogy itt a „központ-vidék" kapcsolatokat az alacsony, illetve egyenetlen vonzásintenzitás jellemzi. A hat vizsgált tényező közül egy-egy település csak 1-2 kapcsolatteremtési mutatóval, kapcsolat­fajtával kötődik az adott központhoz. Több falu esetében az tapasz­taltam, hogy nincs kifelé irányuló kapcsolatteremtés. Ez arra utal, hogy a felvásárlást-gyüjtést helyben oldották meg. Ennél a funkciócsoportnál is számottevő a Közép-Tiszavidéken kívüli centrumok hatása. Főleg Miskolc, Mezőkövesd, valamint Kál és Jászárokszállás terményfelvásárló és -gyűjtő szerepe a jelentős. 91

Next

/
Oldalképek
Tartalom