Vadász István: A Közép-Tiszavidék kisvárosai a XIX–XX. században – A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok közleményei 54. (1995)

IL A központi funkció és vonzásterülete történelmi változásának vizsgálati lehetőségei, eddigi eredményei 1. A központi szerepkör fogalmának értelmezése A földrajzi városfogalom a várost a területi munkamegosztás jellegzetes formájaként, a központi funkciókra berendezkedett településként fogja fel. Ezek a központi funkciók (központi szerepkörű intézmények) a településhálózat „középponti" helyein telepednek le. Ezen funkciók hatása (vonzása) azonban a középponti hely határain túlra, egy szűkebb-tágabb vidékre is kiterjed (CHRISTALLER, W. 1933). Az így kialakult centrumok és a hozzájuk tartozó települések alkotják a településhálózatot. A központ-állományon belül azonban meghatározott, több szintből felépülő hierarchikus rend alakul ki, de a szintek száma térségenként eltérő és időben változó (NORTHAM, R. M. 1974). Ezek alapján a településhálózat központi szerepkörű elemének az értelmezése egy történelmi visszatekintést is igénylő vizsgálatkor mindenképpen indokolt. A kortársak számára a városfogalom a XIX. század elejéig aránylag egyértelmű volt. A középkor döntően Jogi-közigazgatási szemléletű városfelfogása a várost elsősorban mint önkormányzattal felruházott közösséget fogta fel, melynek létrejöttében természetesen a területi munkamegosztásnak is volt szerepe. Am a városi privilégiumok elemzésekor a történettudományok művelői figyelmet szentelnek a ,,vásári központ" szerepkörnek is. Tehát a földesúri adózás előnyösebb rendszere (vagy hiánya) és a belső irányításban érvényesülő több-kevesebb autonómia (BELLON T. 1986) meglétének nyugtázása mellett a kézművesek, a kereskedők száma, a vásárok és piacok szívóhatása is a vizsgálatok tárgyát képezi. A városhálózat átalakulásának lassú folyamatában ugyanakkor a vásári funkcióra koncentráló hangsúlyeltolódás egyre indokoltabbá válik A településhálózat piac17