Vadász István: A Közép-Tiszavidék kisvárosai a XIX–XX. században – A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok közleményei 54. (1995)

illetve második felére stabilizálódott (BOROS F. 1957, 1958). A ХГХ. század elejétől pedig egy lassú differenciálódás bontakozott ki. Ezért a XIX—

XX. század csaknem egészére kiterjedő visszatekintés feltárhatja a központok fejlődésére ható tényezőket, illetve a településhálózat alakulásában megfigyelhető alaptendenciákat. A vizsgálat ugyanakkor kiterjed a tárgyalt központok szűkebbtágabb körzetére is. így mintegy 72 települést kellett bevonnom az elemzésbe. Ezek a települések alkotják a Közép-Tiszavidék hátrányos helyzetű térségét. Az egykori Hevesi, Kunhegyesi, Tiszafüredi és Polgári járás egésze, továbbá a korábban létező Mezőcsáti járás csaknem egésze, valamint a nemrég még meglévő Mezőkövesdi és Füzesabonyi járás néhány Tisza menti községe került be a vizsgált települések közé (1. ábra). A korábbi kutatások is igazolták, hogy ez az a térség, ahol a Közép-Tiszavidék központ jellegű települései „központ—vidék" típusú kapcsolatokat hoznak létre. Legfőbb célkitűzésem egyikét a településhálózat lassú hierarchizálódási folyamatának elemzése jelenti. Nyilvánvaló ugyanis, hogy napjainkra a településformáló folyamatok fontos elágazási ponthoz érkeztek (ENYEDI GY. 1989). Részben egyértelművé vált, hogy ez a spontán folyamat károsodás nélkül csak korlátozott mértékű beavatkozást visel el. Az utóbbi évtizedekben előidézett „mesterséges falusi válság" a Közép-Tiszavidéken sem párosult a teljes városi rendszer kiépülésével, mivel itt csak a városhálózat alsó szintje jött létre. A térség első jogilag elismert városa (Tiszaszederkény) „zöldmezős" iparosítás eredményeként keletkezett, 1966-ban. A korábbi faluból rövidesen Leninvárossá avatott új várost csak az 1980-as évek közepétől követték újabb, várossá nyilvánított települések (Heves, Tiszafüred, Kunhegyes, Mezőcsát, Polgár). Ugyanakkor az is kiderült, hogy a hosszú távú településformáló folyamatok és a gazdaságpolitika ágazati érdekeket előtérbe helyező döntései (pl. a vidéki ipartelepítés) nem eredményeztek harmóniát. A társadalmi-gazdasági rendszerváltozás, a technológia- és szerkezetváltás, illetve a tercier szektor előretörésével jelentkező korszakváltás a folyamat fordulópontját nyilvánvalóvá tette. A szakszerű „állami tervezés" eredményei sorscsapás jellegűek voltak, jórészt a megyehatár menti fekvés következtében. Am ebben a térségben a településfejlesztési politika hiánya is a periféria11