Szabó István: Fejezetek az észt kultúra történetéből – A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok közleményei 53. (1995)

Teste" nevű céh, amely a 16. század elejéig állt fenn, elsősorban az észt vándorkereskedőket tömörítette, ám a városon belül alig volt súlya. Legalábbis a német kereskedőket összefogó „Szent Kanut", illetve a svéd és észt mestereket szervező „Szent Ólai" (eredetileg „Szent Olaf) céhhez viszonyítva.

92 Mindkét céh a 14. században még egyesült céh volt, majd a „Szent Kanut" céhből kivált a kereskedőket egyesítő „Nagy Céh" (a későbbiekben „Nagykereskedő Céh"), s ez hamarosan olyan előnyöket biztosított magának, hogy a városi magisztrátusban csak a „Nagykereskedő Céh" tagjai juthattak pozícióba. Annak ellenére, hogy a céhes kézműiparosoknak továbbra is nagy szerepük volt a város gazdasági életében. A megkülönböztetést és a hangsúlyeltolódást a Hanza-városok szövetségéhez való csatlakozás okozta: Tallinn lett a legészakibb és legtávolabbi keleti kikötője a kereskedővárosi szervezetnek. S ez természetesen megnövelte a kereskedők városon belüli jeletőségét is. 1626-ban Gusztáv Adolf svéd király rendelkezéseivel továbbra is meghagyta a céhrendszert, s iparral-kersekedelemmel továbbra is csak a céhszervezet tagjai foglalkozhattak. A „Szent Kanut" céh fogta össze a hagyományos iparágak többségét, aranyműveseket, pékeket, szabókat, csizmadiákat, a „Szent Ólai" céh pedig, amely alapvetően továbbra sem német iparosok társulata volt, hanem az észt földön élő nemzetiségeket tömörítette, a kőműveseket, fuvarosokat és más, kissé lenézett mesterségek (például hentesek) képviselőit választotta tagjai közé. 1670-ben a „Szent Kanut" céhben 23, a „Szent Ólai" céhben pedig 20 különféle foglalkozást képviselő céhes iparágat tartottak nyilván.

93 A „Feketefejűek Társasága" és a „Nagykereskedő céh" a német eredetű polgárság jól kiépített érdekvédelmi szervezete volt. Amit kitűnően mutatnak az évszázadok viharait is átvészelő, masszív, külsejükben is impozáns, a kor stílusát tükröző értékes műemlék épületeik.

94 A „Feketefejűek" eredetileg egy 1399-ben alapított feudális szervezet tagjai voltak. A társulás a gazdag és nőtlen nagykereskedőket fogta össze, s nevét a címerükben is ábrázolt védőszentjükről, a „feketefejű", azaz szerecsen Szent Mór (Mauritius)-ról kapta. A rend megerősödve 1531-ben egy I. Fiant nevű tallinni kereskedőtől és városi tanácsostól vásárolta meg székházát, s ezt használta évszázadokon át zártkörű összejöveteleinél. 1919-ben a szomszédos épület, a volt „Szent Ólai" céh késő gót épülete is birtokukba kerül, s E. KÜHNERT építész vezetésével teljesen átalakították. Ezekbe a munkálatokba a kor valamennyi számottevő mérnöke bekapcsolódott.

95 Ebben az utolsó építési periódusban 92 Tallinn. Kratkij Enciklopediőeskij spravoőnik. Tallinn. 1980. 35. p. Utóbbit első ízben 1326-ban, majd ezt követően 1341-ben említik. 93 Szerk: A. VASSAR—G. NAAN: Isztoriâ Èsztonszkoj SzSzR. I. (Sz. drevnejsih vremjon do serediny XIX véka). Tallinn, 1961. 204—312. p. és 381—385.p. 94 R. PULLAT—

J. SELIRAND: Tallinn. Útikalauz. Tallinn, 1974. Az épületek a Pikk jalg 26. sz., illetve a Pikk jalg 17. sz. alatt találhatók. 95 H. ÜPRUS: Zdanie Bratstvo cornogotovyh. Tallinn, 1974. A. JOHANSON, E. HABERMANN, E. JAKOBY, O. GROHMANN, E. EDERBERG építészek vettek részt az építési munkálatokban. — RÁCZ Endre—BERECZKI Gábor: Észtország. Rokonaink földje. Bp., 1975. 28—30. p. 94