Szabó István: Fejezetek az észt kultúra történetéből – A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok közleményei 53. (1995)
annyit kértek tőlük, hogy mivel 1918. december 1-től az egyetem már nem német, hanem észt, a professzorok tanuljanak meg észtül. Addig azonban anyanyelvükön taníthattak. Azok helyére, akik ezt nem vállalták, egyrészt — ha volt — saját észt tudósaikat tették, másrészt hasonló észt nyelvtanulási kötelezettséggel európai országokból hívtak meg németül vagy oroszul tudó vendég professzorokat. Ezek a svájci, német, finn, francia, dán és magyar vendégtanárok 1928-ban az egyetemi oktatógárda 37%-át jelentették. Az első magyar vendégprofesszorok közé tartozott Virányi Elemér, aki 1923-tól a tartui egyetem magyar nyelv és irodalom lektoraként a kortárs észt prózairodalommal ismertette meg a magyar olvasókat, vagy Haltenberger Mihály, aki 1924—26 között az egyetem földrajzi tanszékén működött, Jungerth Mihály, akinek kezdeményezésére megalakult a Tartui Magyar Tudományos Intézet, melyet aztán Csekey István rendezett be és fejlesztett ki az 1923—28 közötti esztendőkben. Sorolhatnánk még a magyar kultúrmisszionáriusok neveit, mert számuk 1920—1940 között fokozatosan növekedett. Annak értelmében, amit az önálló észt állam feje, Konstantin PÄTS (1874—1956), 1923-ban Csekey Istvánnak úgy fogalmazott meg: hogy „szeretné, ha a dorpati egyetemen a jövőben megüresedő tanszékeket német, svéd és egyéb külföldiek helyett elsősorban magyar professzorok töltenék be, amíg nemzeti erőik nincsenek." 12 Ez az egyre nagyobb mértékben megvaslósuló program a magyarokon is segített. A trianoni Magyarországon ugyanis az észtekéhez képest éppen az ellenkező folyamat játszódott le. A csonka ország egyetemei tudományos műhelyei, intézményei az elszakított területekről beáramló nagyhírű felvidéki, délvidéki tudósokkal, kutatókkal, szakemberekkel hirtelen telítetté váltak. Virányi Elemér Sokszor egész tanszékek (Ko12 CSEKEY I. i. m. 26. p. 8